Sajnos hozta a papírformát az Ikarus

iho/közút   ·   2017.08.10. 18:45
metropotlo_modulok0

Beigazolódott az, amit már a szerződés megkötésekor is sejteni lehetett: egyetlen egy busz sem készült el abból 180 új Ikarus csuklósból, amit a metrópótlásra vásárolt volna a Volánbusz. Mint arról mi is beszámoltunk, egy ekkora flotta legyártása ennyi idő alatt még egy nagyobb cégnek is komoly fejtörést jelentett volna, nemhogy az Ikarus Egyedi Autóbuszgyárnak, ahol korábban – megrendelések hiányában – kénytelenek voltak majd’ az összes dolgozójukat szélnek ereszteni. A cég kapacitásával persze korábban is voltak már gondok; a BKV által megrendelt PKD-buszok is rendre több hónap késéssel készültek el.

A Heti Válasz információi szerint eddig mindössze néhány vázat kezdett el legyártani a cég, pedig augusztus 14-én már mint a 180 busznak „kulcsra kész” állapotban kellene lennie.

Az Omnibusz-blog pedig úgy tudja, hogy a buszok ugyan jelentős késéssel, de elkészülnek majd; egy részüket a BKV szerelheti majd készre, a többi viszont olyan Közlekedési Központhoz (korábbi Volánokhoz) kerülhet, ahol van helyi közlekedés is.

Hasonlók lennének a Volánbuszos kocsik is - a prototípus M168D jelenleg Lisztferihegyen dolgozik (fotó: MTI)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Íme a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv, a vasútrombolás lezárása egy tízéves gigaprogrammal!

iho/vasút   ·   2026.07.22. 13:30

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Rákospalota-Újpesten mutatta be a következő tíz évre szóló, 3500 milliárd forintos, ambiciózus tervet. A cél: versenyképes fővonalak, stabil regionális közlekedés, új HÉV-ek, járműbeszerzések, projektek előkészítése. Az M3-as metrót is meghosszabbítják.