Sínkivetődés a Zsuzsin

Tevan Imre   ·   2012.04.29. 17:22
IMG_9833

A négynapos hétvége első napján, április 28-án, szombaton indult meg a forgalom az EU-s támogatással megújuló Zsuzsivasúton kisvasúti nap keretében. Másnap bekövetkezett a felújított pályaszakaszon az első komolyabb hiba.

Mk48 2009 körbejárja szerelvényét Hármashegyalján a még csak vázában létező új épület mellett<br />(a szerző fotói)

Vasárnap a menetrend szerint 11:20-kor Debrecenből (a végállomás átépítése miatt még az első, Hétvezér elnevezésű megállóból) induló vonat késett ugyan, mert szerelvénye késve indult Hármashegyaljáról, mivel a személyzet nem találta az egyik váltóhoz tartozó kulcsot, így késve is érkezett be, de a pályán gond nélkül végighaladva ért a külső végállomásra.

Gondosan figyelő tekintetek mellett óvakodik a szerelvény a hibás szakaszon

Amikor azonban 13:20-kor a háromkocsis szerelvény ismét visszaindult Hármashegyaljáról, körülbelül félúton, a 74 hektométeres szelvénynél az utasok azt vették észre, hogy a vonat megáll a nyílt pályán, majd csak igen lassan, óvatosan indul tovább. Hamarosan kiderült a késlekedés oka: a pálya laikusok számára is jól láthatóan deformálódott, így a szerelvény csak lépésben haladhatott át a kérdéses szakaszon.

Végül gond nélkül megérkezett a vonat a református templom mellé, az ideiglenes végállomásra

A helyben hallott magyarázat szerint kivetődés történt, úgy tűnik, a pálya ezen a szakaszon nem viselkedett megfelelően a nyarat idéző déli melegben bekövetkezett hőtágulás nyomán.

Információink szerint a kivitelezők hétfő reggel kivonulnak, és megpróbálják kijavítani a hibát.

A kisvasút illetékes vezetője még járhatónak ítélte a pályát, közlekedést tiltó nyilatkozatot sem a műszaki ellenőr, sem az építő nem tett

Kapcsolódó hírek