A Százlábú híd felújítása felforgatja a vasúti forgalmat is

Vörös Attila   ·   2014.04.10. 14:30
400

Felújítják a Százlábú hidat, amelyen az óriási forgalmú Kerepesi út átvezet a Keleti pályaudvarra befutó vágányok fölött. A két külön hídból álló átkelő már nagyon elavult, idős, balesetveszélyes. Felújítását két ütemben végzik, előbb az északi, majd a déli hídtestet építik át. Mivel összesen három sáv áll az autósok és a buszok rendelkezésére, a BKK azt javasolja, aki teheti, használja a 2-es metrót. Ennek érdekében a metróvonalon hétszázalékos kapacitásnövekedést vezettek be, csúcsidőben plusz egy szerelvény jár a vonalon – mondta el Somodi László, a BKK vezérigazgató-helyettese a csütörtöki, Kelenföldön megtartott közös Start–BKK-sajtótájékoztatón.

A százlábú hídnak nemcsak a szélessége, a hossza is változik, így több vágány fér majd be alá. Ez főleg a távlati vasútfejlesztési terveknél fontos, amikor majd plusz két vágány köti össze a Keletit Rákossal.

Torlódásra, kavarodásra tehát számítani kell, az építkezés nemcsak a közúton utazók életét nehezíti meg másfél évre, de a vonatok közlekedésében is jelentős változások lesznek. Kormányos László, a MÁV-Start marketing- és fejlesztési vezetője elmondta, hogy a vágányzári menetrend szerkesztésekor az ésszerű kapacitáscsökkentés és a jó közösségi közlekedéssel rendelkező végállomások meghatározása volt a mérvadó. Így a szerelvények a Déli pályaudvarra, Kelenföldre és Kőbánya-Kispestre érkeznek majd.

Közlekedési szakértők a sajtótájékoztatón<br>(fotók, animgif: Vörös Attila)

A nagykátai járatok például a Keleti helyett Kőbánya felsőtől Ferencváros felé fordulnak, végállomásuk Kelenföld lesz. Aki a Tápióbahnról mégis a Keletibe utazna, az egy négyperces átszállással elérheti a szolnoki zónázót Kőbányán. A további változások az alábbi igen szemléletes ábrán jól látszanak. A Keletiben a forgalmi vágányok kapacitása 34 százalékkal, a tárolóvágányoké 40 százalékkal csökken.

(kép: MÁV)

A 4-es metró átadásával a kelenföldi új aluljárót is átadták a forgalomnak, ezáltal elérhető már az 1–2. és a 7–10. vágányok peronja is. A kapacitásra szükség is lesz, mivel a Keletiből a Délibe átszoruló távolsági vonatok miatt sok személyvonat Kelenföldön fog fordulni. Kérdésünkre a MÁV Start és a BKK közös sajtótájékoztatóján megtudtuk, hogy a megnövekedett kelenföldi forgalom miatti technológia már elkészült, eszerint a 7–10. vágánypár fog bekapcsolódni a napi forgalomba, az 1. és a 2. vágányt nem tervezik használni. Egyrészt forgalmilag sem indokolt, másrészt mivel távol esik a többi perontól, külön külsős forgalmistára lenne szükség.

A szerelvény-összeállításban is jelentős változások lesznek. Ughy Kálmán, a MÁV-Start technológiatervezési vezetője elmondta: mivel a Keletibe vezető vágányok fölött a felsővezetéket a hídnál 140 méter hosszan kiszigetelik, csak olyan szerelvények érkezhetnek a pályaudvarra, amelyek 15 kilométer per órás sebességgel is át tudnak gurulni lendületből ezen a szakaszon, vagy ha a feszültségmentes szakaszon ragadnak, könnyen kitolhatók a dízeltartalékkal. A vizsgálatok szerint a Flirtökre nem számíthat a vasúttársaság, ezért a Stadler-motorvonatokat a vágányzár idejére átvezénylik a gödöllői, a hatvani és a 120-as vonali személyvonatokról a ceglédi, a pusztaszabolcsi és a fehérvári vonalakra, helyettük pedig a 100-as, a 40-es és a 30-as vonalról felújított és hagyományos ingavonati szerelvények érkeznek. Lesz tehát újra régi Bhv a hatvani ingán...

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek