Szépek lesznek az IC+ kocsik

Tevan Imre   ·   2013.05.09. 19:00
000400IMG_1433

Kényelmes, tágas belső, sok ülésnél méretes asztalok, konnektorok. A MÁV leányvállalatánál (A Startba éppen beolvad a Trakcióval együtt a Gépészet, szóval jogilag még a MÁV-Gépészetnél) készülő IC+ vagon az utasok szempontjából valóban megfelel a kor követelményeinek, győződhettek meg a szolnoki sajtótájékoztató résztvevői. Az új kocsi ugyanis már ott tart (a vendéglátók szerint készültsége kilencven százalék, míg társáé hatvan), hogy az utastér kipróbálható, gyakorlatilag végleges, bár a peronokon még sok minden hiányzik, ahogy a forgóváz is.

Az IC+ üléseiben a legmagasabbak, leghosszabb lábúak is kényelmesebben ülnek, mint például a nagyközönség által ma csúcsnak tartott Railjetéiben. A bőröndtartó viszont semmiképp sem tűnik telitalálatnak, a hajlított fémrudakból készült különleges szerkezet kortárs műalkotásnak kiváló lenne, ám arra, amire kellene, nemigen használható, a nagyobb kufferek egyszerűen nem férnek el rajta, a kisebbek, közepesek meg amúgy is a mennyezet alatti csomagtartóra kerülnek.

Üde, fiatalos színek a kocsibelsőben<br>A képre kattintva galéria nyílik!<br>(fotók: Vörös Attila)

A csütörtöki sajtótájékoztatón Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere, képviselő, és Ungvári Csaba, a MÁV-Start, a MÁV-Gépészet és a MÁV-Trakció vezérigazgatója egymással versengve örvendett a nagy múltú hazai vasútijármű-gyártás Tisza-parti újjáéledésén. Ez akkor valósul majd meg, ha a most készülő, EU-pályázatból finanszírozott két másodosztályú kocsi forgalomba állása után beindulhat a sorozatgyártás, amely természetesen már másfajta, például első osztályú, kerékpárszállító, vezérlő kocsikra is kiterjedhetne.

Ám erről nincs még döntés. Érdekes lesz egy ilyen majdani esetleges megrendelés jogi lebonyolítása is: bár ma még senki sem tudja, hogy a két, az eredeti tervekhez képest késésben lévő program, nevezetesen az IC+ és a MÁV-leányok összeolvadása mikor teljesedik majd be, de ha például a megrendelés idején már jogilag is létezne az egyesített Start, és a szolnoki üzem valamilyen formában ehhez tartozna, aligha lenne szükség formalizált közbeszerzési eljárásra, de annak értelme sem volna.

A közelebbi és biztosabbnak tűnő tervekre visszatérve: a szakemberek azt tervezik, hogy nyáron befejezik a kocsikat, alájuk kerülhetnek a Siemens-forgóvázak, így októberre, novemberre beszerezhetik az összes szükséges hatósági engedélyt, és még 2013-ban forgalomba állhat a két kocsi.

Az IC+-dizájn kívülről is világosabb az egyenkék vagonokénál

Kapcsolódó hírek