Megszűnik a BKV

iho/közút   ·   2012.06.20. 17:15


Az előterjesztés szerint - amelyet 18 igennel, 12 nem ellenében, tartózkodás nélkül fogadtak el a képviselők - ez nem érinti sem a BKV jelenlegi kötelezettségállományának, sem a vagyonának mértékét, mert a jogutódok válnak tulajdonossá. A létrejövő vállalat vagy vállalatok szintén fővárosi tulajdonban lennének, a vagyonkezelő pedig a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) lehet - adta hírül az MTI.

Nemes Gábor, a KEKSZ szakszervezeti szövetség alelnöke az iho kérdésére elmondta, hogy egyelőre nem látszik a döntés mögött a szakmai koncepció, és nagyon sok kérdés felmerül a döntés nyomán. Egyrészt a fővárossal a BKV kötött közszolgáltatási szerződést, ha megszüntetik a BKV-t, akkor újra kell kötni a közszolgáltatási szerződést, ha csak a buszágazat válik ki, akkor pedig egyszerre két közszolgáltatási szerződést is meg kell kötnie a fővárosnak, egyet a BKV-val, egyet pedig a kivált buszos résszel is. Gondot okozhat az elszámolás is, hiszen a BKV költségvetésének 30 százalékát kapja a buszágazat, a gumikerekesek teljesítménye viszont 40 százalék. Így át kell gondolni, hogy mi alapjn kaphatja a buszos társaság költségei megtérítését.

Ha megfelelő finanszírozást kap az új buszos társaság, akkor Nemes szerint jól is működhet egy ilyen rendszer, de ha csak a kiszervezés a cél, akkor azt nem tudják támogatni.

Kapcsolódó hírek