A 10-es út felé a Bécsi úton, a 11-es felé a Szentendrei úton autózzon a szokásos Flórián téri útvonal helyett!
A felüljárók felújításához kapcsolódva, az Árpád hídról érkező forgalom segítése érdekében megváltozott a forgalmi rend a környéken: a Tavasz utcából nem lehet egyenesen a Flórián téri felszíni csomópont felé továbbhaladni, ebbe az irányba csak az építési forgalom, a BKK járatai, valamint a kerékpárral közlekedők hajthatnak át.
A környéket érintő forgalomkorlátozások miatt a BKK és Budapest Közút továbbra is arra kéri az arra közlekedőket, hogy lehetőleg a sűrített és előnyben részesített közösségi közlekedést vegyék igénybe. Egyúttal azt tanácsolja a gépjárművel közlekedőknek, hogy a felújítás hátralévő ideje alatt más útvonalon – a Flórián teret, illetve Pestről Buda felé az Árpád hidat elkerülve – közelítsék meg az úti céljukat.
Az intézkedés célja, hogy a Pest irányából, az Árpád hídról érkező, a sávlezárás miatt csúcsidőszakokban gyakran torlódó járműforgalom könnyebben áthaladhasson a Flórián tér csomópontján, ne akadályozzák, illetve ne is veszélyeztessék a Tavasz utca felől becsatlakozó, és rövid szakaszon sávot váltó járművek a haladását.

Az erre közlekedőknek a Budapest Közút és a BKK az Árpád fejedelem útja–Tavasz utca–Vörösvári út útvonal helyett:
- a 10-es út felé a Lajos utca–Nagyszombat utca–Bécsi út,
- a 11-es út felé a Lajos utca–Pacsirtamező utca–Szentendrei út útvonalat javasolja.
A BKK több módon is segíti a közösségi közlekedést, hogy minél többeknek nyújtson vonzó alternatívát az autóval szemben.
- Csúcsidőszakban sűrűbben jár az 1-es és 1A villamos, valamint
- a 34-es és a 106-os autóbusz, illetve
- legutóbb az Árpád hídon a Népfürdő utcától a Szentlélek tér megállóhelyig ideiglenesen új buszsáv létesült, hogy segítse a Buda felé tartó autóbuszok haladását.
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!