Tarlós István: A főváros nem tartozik a MÁV-nak

MTI/iho   ·   2016.01.22. 11:56

A HÉV-re vonatkozóan Tarlós István elmondta, a szerelvényeket két-három éven belül muszáj felújítani vagy új szerelvényeket kell vásárolni, a pályákat is több szakaszon fel kell majd újítani. Minderre 60–100 milliárd forintra lenne szükség.

Tarlós István bejelentette, hogy a körülbelül ezer embert foglalkoztató Budapesti Közlekedési Központnál (BKK) jelentős – várhatóan 150 fős – létszámleépítés lesz. Hozzátette, a létszámleépítés után lesz a BKK olyan, amilyennek annak idején elképzelte: forgalomszervező és projektkezelő. Elmondta, a BKV-nál 200 fős létszámleépítésben gondolkodnak. Feleslegessé válthat az óbudai garázs és telephely, és ez maximum 400-500 millió forint megtakarítást eredményezhet. Tarlós István szólt arról is, rákényszerülhetnek arra, hogy a kormánynyál felvessék az utazási díjmentesség kérdését. Szerinte a 65 év felettiek ingyenes utazásnak biztosítását át kellene gondolni. A díjkedvezmény még rendben van, de az ingyenességet át kell gondolni, mert „üres kasszából nem lehet közlekedést finanszírozni” – fogalmazott.

Ugyanakkor megjegyezte: a díjmentességhez a főváros nem tud hozzányúlni, azt csak állami akaratra lehet meglépni.

 

Korábban írtuk:

Tarlós István arra reagálva, hogy Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője csütörtökön azt mondta, a főváros a MÁV-nak 12 milliárd forinttal tartozik, úgy fogalmazott: „nem tudom, hogy a miniszter úr miről beszél, egy huncut fillérrel” sem tartozik a főváros a MÁV-nak.

A főpolgármester az agglomerációs tömegközlekedés kapcsán folytatott egyeztetéseket előremutatónak nevezte. Közölte azt is, hogy a fővárosnak 30 milliárd forintos tartaléka van.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek