Tarlós István levelét megírta

iho   ·   2013.11.06. 18:45

Tarlós István nehezményezi, hogy  a közúti kapacitás nem nő a fővárosban, a buszsávok az autós közlekedést akadályozzák, a jelzőlámpák hangolása piroshullámot idéz elő, és két híd egyszerre történő lezárása is tarthatatlan.

A több internetes portálon, közösségi oldalon is körözött nyílt levél húsz pontja a következő:

1. A közlekedési ágazatok mindegyikének érdekeit arányosan kell figyelembe venni, s bár megtartható a közösségi közlekedés viszonylagos prioritása, de az autós közlekedés indokolatlan ütemű és mértékű visszaszorítását meg kell szüntetni.

2. Jelentős hatást kell elérni a jelzőlámpa programok következetes újratervezésével és programozásával, mert nyilvánvaló, hogy korábban (1994 előtt) még jól működő rendszereket vertek szét.

3. Felül kell vizsgálni és meg kell szüntetni néhány indokolatlan, vagy nagy közúti hátrányt jelentő buszsávot.

4. Forgalomtechnikai szempontból átgondoltabban kell fejleszteni a kerékpársávokat.

5. A Nagykörút közúti átbocsátó képességét növelni kell (főként az Árpád híd korlátozásának idejére), illetve a fonódó villamos elkészültéig a 90 másodperces fázisidő visszaállításával.

6. Növelni kell a Szent István körút → Váci út zöld időt, akár a Váci út → Teréz körút letiltásával, melyet például a Podmaniczky út - Bajcsy Zsilinszky út balos kapcsolat megadásával lehetne pótolni.

7. Le lehetne tiltani a BAH csomópont 3. fázisát, így a közlekedési főirányokban növelhető a zöldidő.

8. Megszüntethető a Hegyalja úti autóbuszsáv a Sánc utca és a Krisztina körút között.

9. Felfüggeszthető a Budaörsi úti buszsáv használata.

10. Lehetővé tehető az Árpád fejedelem úti buszsáv használata a Komjáditól az Üstökös utcába indulók számára.

11. Sürgősen javítani kell a Bécsi út lámpa hangolásait. Most a Vörösvári úttól kifelé rendszerint „piroshullám” van.

12. Hasonló a helyzet a csepeli gerincúton.

13. A Máriaremetei út – Hidegkúti út kereszteződésben csúcsidőn kívül teljesen rossz a lámpák programozása.

14. Az 5-ös busz a Pasaréti úti végállomáson nem fér el a megállóhelyen, így a körforgalom nem tud működni. Megfontolandó, indokolt-e a budai oldalon a csuklós járat.

15. Az Alkotás utcában a metró átadása után meg kell szüntetni az autóbuszsávot.

16. Ésszerű a Szent István körút → rakpart kapcsolat megadása a Jászai Mari téren.

17. A Kútvölgyi úton a Széll Kálmán tér irányába teljesen felesleges a buszsáv, mert a busz kétszer is kénytelen átsorolni a másik sávba.

18. Folyamatosan kell felügyelni az Erzsébet hidat érintő és az Árpád hídi felújítási munkákat.

19. Az 1-es villamos felújítása eléri majd a Rákóczi híd térségét is. A munkát úgy kell ütemezni, hogy addigra az Árpád híd forgalma zavartalan legyen, nehogy újra megjelenjék a „két híd” effektus.

20. Felül kell vizsgálni, hogy a 4-es metró üzembe helyezése következtében milyen jelentős változások szükségesek a fővárosi forgalomszervezés egészében.

A főpolgármester felkéri Vitázy Dávidot a (szerinte) javító intézkedések megtételére, és folyamatos tájékoztatást kér a végrehajtásról. Az 5-ös busz hídon való szólósítására mi is kíváncsiak leszünk...

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.