Távolban egy sárga útgyalu

iho/közút   ·   2017.05.08. 18:45
m44-es_epul0

Az M44-es gyorsforgalmi út megépülése után javul a régió versenyképessége, és a terület vonzóbb lesz a befektetők számára is. Az első ütemben megépülő hatvankét kilométeres szakaszt 2019. harmadik negyedévében használhatják a közlekedők. A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló projekt különböző kivitelezők által, három szakaszban épül meg. A Tiszakürt–Kunszentmárton közötti 20,5 kilométer hosszú szakasz kivitelezését a Duna Aszfalt Kft.–Hódút Kft. végzi 56,5 milliárd forint értékben, a Kunszentmárton–Csabacsűd közötti 20,5 kilométer szakaszét az EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft.–Swietelsky Magyarország Kft.–Soltút Kft.–A-Híd Zrt. konzorcium 43,98 milliárd forint értékben, a Csabacsűd–Kondoros közötti 20,4 kilométer hosszú részét pedig a Duna Aszfalt Kft.–Hódút Kft. 45,2 milliárd forint értékben.

A képre kattintva galéria nyílik (fotók: NIF Zrt.)

A beruházás során négy különszintű csomópont, negyvenkilenc híd, négy vadátjáró, öt ökológiai átjáró épül. A meglévő Körös-hidak építészeti hagyományait megőrizve egy 450 méter hosszú acél ívhíd vezeti majd át az utat. A Tiszakürt–Kondoros szakaszon a tavaszi hónapokban a szállítóutak megerősítése, valamint a hidak próbacölöpözése történik. A kivitelező befejezte a bozót-és cserjeirtást, a fakivágást, valamint a szükséges épületek bontását. Az elkövetkező időszakban folytatódnak a régészeti munkálatok. A területen párhuzamosan zajlik majd a humuszleszedés és töltésépítés, valamint elkezdődik a hidak cölöpözése is.

A beruházás hazai forrás felhasználásával a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában valósul meg.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek