Török presztízsvonatok karbantartását nyerte el az Alstom

iho/vasút   ·   2012.11.08. 08:00
torokcaf

A 2009-ben üzembe állított, 250 kilométer per órás sebességre képes, hatkocsis szerelvények futásteljesítménye két éven belül elérheti a tízmillió kilométert is. A vonatok a 245 kilométer hosszú Ankara–Eskişehir, valamint az Ankara és Konya közötti, 310 kilométeres nagysebességű vonalakon közlekednek – az utóbbi, egymilliárd török lírából kiépített szakasz tavaly nyári átadása jelentősen lerövidítette a török főváros és a közép-anatóliai nagyváros közötti utazást.

Az Alstom a TCDD ankarai bázisán fogja végezni a vonatok napi szintű külső tisztítását, belterének takarítását, valamint a bonyolultabb karbantartási feladatokat és a szükséges javításokat is. A 22,3 millió eurós szerződés két évre szól. A francia cég és a TCDD nemcsak a gördülőállomány karbantartásában működik együtt. 2011-ben az Alstom nyerte el a 238 kilométer hosszú Eskişehir–Kütahya–Balıkesir vasútvonal ETCS 1-es és 2-es szintű jelző-, vonatbefolyásoló és telekommunikációs rendszerének kiépítésére kiírt, 89 millió euró értékű pályázatot. A pálya korszerűsítése várhatóan 2014 novemberében fejeződik be, melynek köszönhetően százhatvanas tempóval száguldhatnak a vonatok a vonalon – írja a Railway Gazette.

Kapcsolódó hírek