Új buszok nincsenek, de a Volánok fizetnek

Kengyel Kristóf   ·   2011.12.19. 12:00
kiskep

Korábban beszámoltunk arról, hogy az MFB majd' 50 milliárd forintnyi összeget tart fenn a Volánok részére, új járművek vásárlására. Az igényelt pénzösszegekre a közlekedési cégek már győztest is hirdettek. Ez a pénz jelenleg megvan, csak ki kellene írni a tendert a buszokra. Tender egyelőre nincs, de a rendelkezésre állást a közlekedési vállalatok csúnyán megfizetik.

Helyköziben használt Ikarus 280-as. Csuklós buszokra is nagy szükség lenne<br>(fotók: Zajácz János)

Ugyanis a Volán-vállalatok új járműveket a tulajdonos állam döntése miatt nem vásárolhatnak, vagyis nem írhatnak ki tendert járművásárlásra, de az erre szánt pénzek rendelkezésre állási díját – ahogy az ilyen hitelkereteknél megszokott – a bankok hónapok óta beszedik az egyébként is egyre nehezebb helyzetbe kerülő Volánoktól. A teljes, 50 milliárdos keretből 38-at rendeltek eddig Volánokhoz (a 24 távolsági buszközlekedésben érdekelt cég közül 19 kért a keretből), ebből 21,6 milliárdot költhetnének elvileg buszra a cégek, tehát ennek rendelkezésre állásáért fizetnek.

Környzetbarát megoldás szóba sem jöhet. Ha lesz is tender, abból csak dízelüzemű busz vásárolható

Korábban azt is megírtuk, hogy szűk egy éve megalakult egy „buszbeszerzési munkacsoport”, ami arra hivatott, hogy a Volán-társaságok járműbeszerzéseit koordinálja. Ez a „munkacsoport” idén eddig egyetlen új autóbusz beszerzésében sem vett részt, igaz, önálló jogköre sincs. Forrásaink úgy tudják, hogy a kormány közlekedésért is felelős minisztériuma és a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV Zrt.) akadályozza a járműbeszerzést. Megkérdeztük az MNV Zrt.-t, hogy mi az oka az időhúzásnak, de eddig nem kaptunk választ kérdésünkre.

Távolsági kocsikra nagyobb szükség lenne, mint helyközire

Az óra tovább ketyeg, ami nemcsak a Volánokat hozhatja nehéz helyzetbe, hanem a hazai járműgyártókat is. Úgy tudjuk, a győri székhelyű Kravtex Kft. udvarán több, direkt ezekre a tenderekre elkészült busz is ácsorog. Ezek között már olyan jármű is akad, amely egy éve porosodik a gyárudvaron. A Magyar Buszgyártó Kft. (amely az Ikarus buszok jelenlegi gyártója) egyik képviselője kérdésünkre elmondta, hogy ők jelenleg kivárnak, ezért egyelőre nem gyártanak semmit, de bíznak abban, hogy hamarosan kiírják az új tendereket, amik már a konkrét járművekre vonatkoznak.

Ha a közeljövőben valóban kiírják a járművekre vonatkozó tendereket, az sem fog sokat segíteni a Volánokon, hiszen a két leginkább csereérett jármű-kategóriából (távolsági és helyi) egyáltalán nem vásárolhatnak buszokat, csak helyközi buszt vehetnek.

Kapcsolódó hírek