Újabb gondok a Fyra-vonatokkal

iho/vasút   ·   2013.01.19. 18:30
400px_fyra13

Először január 17-én, majd másnap ismét le kellett állítani a Fyra-vonalakon közlekedő összes V250-es vonatot, mivel három szerelvény alsó részén is sérüléseket fedeztek fel. A mostani zűr már a sokadik probléma a Fyra-szolgáltatás elindítása körül.

Annak érdekében, hogy kiderítsék, mi okozhatott kárt a villamos motorvonatokban, ellenőrzik a két Benelux-államot összekötő nagysebességű vasútvonal holland részét, a HSL Zuidot is. A vizsgálatok jelenlegi állása szerint a vasúti pályában és környezetében egyetlen olyan tárgy sem volt, ami ezt megtehette volna, azonban az is elképzelhető, hogy jég vagy keménnyé fagyott hó lehet a felelős a károkért. A szakemberek egészen addig fogják tüzetesen vizsgálni a pályát és a vonatokat is, míg fény nem derül a pontos okokra.

Egyelőre nem sikertörténet a Fyra...<br>(fotó: Belga, hbvl.be)

Január 18-án a belga vonalakon is leállították a Fyra-vonatokat. A szerelvények csak a vizsgálatok lezárulása és az eredmények kiértékelése után közlekedhetnek újra. A probléma elhárításáig Fyra-szerelvényekre megváltott jegyeket hagyományos vonatokon is fel lehet használni. A két ország közötti nagysebességű vonatforgalmat autóbuszokkal igyekeznek pótolni. A buszok a hollandiai Bredából és Roosendaalból a belgiumi Antwerpenbe járnak. Az eredetileg a Fyra-szolgáltatást választó utasok ezeken kívül teljes jegyár-visszatérítést kaphatnak az utazásról való lemondás esetén, vagy egy későbbi időpontra cserélhetik át a már megváltott jegyeket – számol be az International Railway Journal.

Kapcsolódó hírek