Újabb szuperhosszú járat: Perth–London, 17 óra 06 perc!
Amikor a Qantas új típusának első példánya megérkezett Sydneybe, Alan Joyce, a légitársaság elnöke, elmondta: a Qantas 97 évet várt erre a közvetlen kapcsolatba Angliával. Annak is vagy hetven éve, hogy egyáltalán beindulhatott légijárat Angliából Ausztráliába, akkor ezt a gépek négy nap alatt, kilenc leszállással teljesítették: az útvonal Darwin, Szingapúr, Kalkutta, Karacsi, Kairó és Tripoli volt, a jegy ára pedig ezer dollár, amit az akkori heti 12 dolláros átlagbérhez képest érdemes hasonlítani, vagyis ez tényleg csak a leggazdagabbak esélye volt az átrepülésre: elegáns szállodai éjszakákkal és ugyancsak elegáns pamlagos kabinokkal a gépekben.
A mostani jegyár economy-ülésen azért ugyancsak drága, de nem megfizethetetlen, 2270 dollár körüli. A második világháború után egy Qantas Catalina állította fel a menetrend szerinti járatok időben leghosszabb rekordját, a gép 32 óra alatt repült Perth-ből Ceylonba (ma Srí Lanka), ami azért nem volt lehetetlen, mert a típust eredetileg amúgy is nagyon hosszú tengeri őrjáratozásra tervezték.
A „kenguru-vonalon” a kenguruugrás az idők folyamán és az utasszállítók sebességének és hatótávolságának növekedésével mostanra egyre csökkent, először a 707-esek beállításával rövidült a menetidő, a 747-esek pedig egyre nagyobb számban vitték az utasokat Európa és Ausztrália között. London és Sydney között állította be 1989-ben a leghosszabb repülés akkori rekordját utasszállító géppel a Qantas egy 747-400-asa, 17 ezer kilométert repült leszállás nélkül valamivel több, mint húsz óra alatt, de ez egy speciális járat volt, mindössze 16 utassal, két utaskísérővel és öt pilótával.
Az elmúlt években a Qantas legnagyobb hatótávolságú gépe a hatalmas 380-as volt, de ezek sem tudják leszállás nélkül teljesíteni a távot. Hosszú ideig Szingapúr volt a közbülső leszállóhely, majd Dubaira váltottak, de mostanság visszatérnek Szingapúrba, ahonnan viszont nem Perth, hanem a jelentősebb ausztrál metropoliszok felől repülnek Európa felé.
Vagyis a nagy utaslétszámot feltételező járatok, Sydney és Melbourne esetében marad az óriásgép a közbülső leszállással. A 787-es beállítása viszont arról szól, hogy a Qantas számára, és egyébként maga Ausztrália számára is fontos a nyugati partvidék és Európa közvetlen összeköttetése, ez az az övezet, amit az ausztrálok a jövőben turisztikailag alaposan meg akarnak erősíteni. A 787-esig azonban nem volt olyan típus, amely a négyhajtóművesekhez képest alacsonyabb utasszámmal is gazdaságosan beállítható ilyen rendkívül hosszú vonalakra, miközben a négyhajtóműveseket valószínüleg nem lehetne ezekre a repülésekre profitáló módon megtölteni.
Az új Perth–London járat mindemellett nem a leghosszabb jelenleg a nagyvilágban, a rekordot a Qatar tartja, 18 óra húsz perces repülésével Doha és Auckland között, a Singapore pedig a városállamból még hosszabb vonalakon repül majd az Egyesült Államok keleti(!) partvidékére, New Yorkba.
A szuperhosszú repülések ugyanakkor nem képzelhetők el megfelelő körülmények megteremtése nélkül, a 787-es kisebb magasságnak megfelelő nagyobb kabinnyomása és magasabb páratartalma például sokat segít a 17 óra húsz percre tervezett menetidő elviselésében (az első reülés 17 óra hat perc alatt sikerült). Az economy-ülések a gépen megfelelnek más társaságok prémium-economy székeinek, vagyis szélesebbek, nagyobb lábtérrel, mint a szokásos turista-osztályokon, nyilván ennek köszönhető, hogy a 787-esek szokásos 290 körüli utasszáma helyett az ülések száma csak 236, ezért a kabinok is tágasabbak, sétálhatók a szokásos elrendezéshez képest. Végül a fedélzeti menü egyrészt könnyen emészthető ételekből áll, az utasok kapnak az alvást segítő forró csokoládét is, másrészt nagy súlyt fektetnek a kiszáradás veszélyének elkerülésére is.
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!
