Út a tengerig

iho/hajózás   ·   2011.10.23. 11:38
kiskep_hajo

A Dunán zuhatagnak hagyományosan a nagy esésű szakaszokat nevezik, ahol a víz esése egy szakaszon meghalad egy bizonyos – nem teljesen egységes – értéket. A folyam felső szakaszán és a középszakasz-jellegű Szigetközben is előfordultak zuhatagok, ha azonban a „Zuhatagról” beszélünk, akkor minden hajós az Ómoldova (Moldova Veche, 1048 folyamkilométer) és Szörényvár (Turnu Severin, 931 fkm) közötti zuhatagos szakaszra gondol, ami a Vaskapu I. erőmű megépítéséig a Duna legnehezebben hajózható szakasza volt.

Hajózási szempontból a Dunát négy jellemző szakaszra szokás felosztani. A Felső-Duna a folyó Gönyü (1791 fkm) feletti szakasza. A vízlépcsők megépítéséig jellemzői a viszonylag nagy áramlási sebesség, a szűk hajózómeder, a szűk hajlatok voltak, amelyek erősen korlátozták a vontatmányok méretét és összeállítását.
A Közép-Duna a Gönyű (1791 fkm) és Ómoldova (1048 fkm) közötti, teljes egészében a történelmi Magyarország területére eső szakasz. Jellemzője a széles meder, a víz közepes áramlási sebessége, a kis vízállásnál előforduló sok zátony és gázló. A Duna ezen szakaszán a víz esése kilométerenként átlagosan öt-hét centiméter.

A magas vízállású Közép-Duna Esztergomnál 2010. június 9-én<br>(fotó: Joó Ferenc)<br>A képre kattintva galériánk nyílik meg

Az Alsó-Duna Szörényvártól (931 fkm) a torkolatig terjed, széles mederrel, kis áramlási sebességgel, zátonyokkal, gázlókkal, szigetekkel. A Közép-Dunától az Al-Dunát elválasztó rész maga a Zuhatag, ahol a Duna áttör a Déli-Kárpátok és a Balkán hegység között. A hajózást az egyes szakaszokon előforduló nagy esés (a Juc-zuhatagban például a vízállás függvényében 2850 méteren közel három méter), a nagy áramlási sebesség, a sziklás meder, az örvények, az akár több száz méter átmérőjű forgók, a keresztirányú áramlások, a különböző sziklazátonyok nehezítették. A zuhatagi hajózás nehézségeit érzékletesen írja le visszaemlékezéseiben Horváth Péter hajóskapitány.

A történelem során többször is megpróbálták hajózhatóvá tenni a szakaszt, illetve szabályozni, megszelídíteni a Zuhatagot. A rómaiak Tiberius, majd Traianus idején hajóvontató utakat vájtak a parti sziklákba. A reformkorban a Vásárhelyi Pál és Széchenyi István nevéhez kötődő munkálatok során ismét parti vontatóutat építettek, valamint mederbe vájt hajózó csatornát és zsilipeket terveztek. Az 1848-ban megszakadt munkálatok az 1878. évi Berlini Kongresszus döntéseinek megfelelően 1890–1896 között folytatódtak. A szabályozás során terelőműveket építettek, a sziklába hajózóutat robbantottak, gondoskodtak a hajóút kijelöléséről és a forgalom szabályozásáról. De a hajózás nehézségei így is megmaradtak. A Vaskapu-csatornában például a rendkívüli, 17-18 km/óra körüli áramlási sebesség, míg az 1000 fkm-nél lévő Greben-szikla alatt a víz nagy esése és a sellők okoztak problémát. Máshol a szűk hajózóút, a keresztáramlások nehezítették a hajósok életét.

Mindezek miatt szükség volt arra, hogy a Zuhatagon a helyi körülményeket jól ismerő hajó- és uszálykalauzokat alkalmazzanak. Elrendelték az éjszakai közlekedés tilalmát, továbbá a vontatmányok méretének korlátozását. A Zuhatagon szükség volt a géperő megnövelésére és általában a Közép- és Alsó-Dunán megszokott méretű vontatmányokat is meg kellett bontsák. A szabályozás eredményeként a száznyolcvan centiméter merülésű hajók számára a Zuhatagon a hajózható napok száma az ezernyolcszáznyolcvanas évekig jellemző százötven napról átlagosan kettőszázötvennyolc napra emelkedett.
Ennek ellenére 1973-ig – vagyis a Vaskapu I. erőmű megépítéséig – ez maradt a Duna legnehezebben járható szakasza. Az Al-Duna felől jellemzően hat-nyolc, de akár tíz-tizenkettő uszállyal érkező vontatmányok a Zuhatagon nem voltak képesek egyszerre áthajózni, ezért azokat meg kellett bontani. A vontatóhajó általában egy-kettő, de legfeljebb három uszállyal indult meg felfelé, míg a többi uszály horgonyon várt a szörényvári lekötőn.

A Vaskapu-csatornában a Vaskapu kábelhajó a DDSG egy vontatóját előfogatolja, még az első világháború előtt<br>(fotó: Wolfgang Krisper gyűjteményéből)<br>A képre kattintva galériánk nyílik meg

Annak érdekében, hogy a hegymenő vontatóhajó és vontatmánya lehetőleg ne egyszerre tartózkodjanak a legnehezebben hajózható szakaszban, igyekeztek a lehetséges legnagyobb hosszúságú vontatókötéllel vontatni. Az akár háromszáz méteres távolság és a Zuhatagon alkalmazott, a vontató és a vontatmány összekapcsolására szolgáló különleges csatolási módok a vontatmánynak szabad mozgási lehetőséget adtak, így az uszályokon a szakasz minden sajátosságát jól ismerő, és ebből rendszeresen vizsgázó kormányosokra volt szükség.

Sorozatunk Horváth József, Szánthó Zoltán, Vasanits László, Vaskovics Péter, Losonczy Miklós és Jáky Gábor anyagainak felhasználásával készült.

(Folytatjuk)

Kapcsolódó hírek