Válóok: a gyártási helyszín?

Komoly fordulat a fontos tender történetében: az egyik esélyes páros kivonult a T-X versengésből, az egyik legnagyobb katonai repülőgép-üzletből, amely mostanság a gyártók számára adódhat, és amely természetesen igen kemény versenyre késztette világszerte az iparágat. Amit biztosan tudni: a Raytheon-Leonardo páros ebben a felállásban nem vesz részt a tenderen, kérdés, hogy az európai partner próbálkozik-e önállóan.

Mint erről többször beszámoltunk, az amerikai légierő új kiképző gépének megrendeléséért, a veterán, 55 éves T-38-asok leváltásáért – ami 350 gép gyártását és üzembe helyezését jelenti, 16,3 milliárd dollár értékben! –, illetve az ehhez kapcsolható esetleges más országoktól érkező megrendelésekért hatalmas a tülekedés, merthogy aki ezt a tendert elnyeri, sokfelé másutt is esélyes lehet.

Decemberben számoltunk be például a Boeing és a Saab közös konstrukciójának első repüléséről, az amerikai–koreai Lockheed-KAI a már létező T-50-es változatával versenyez, a Northrop Grumman a Scaled Composites segítségét veszi igénybe a maga gépének fejlesztésére és gyártására, a Textron az olcsó harcigép, a Scorpion kétüléses változatát nevezte, majd meglepetésre beszállt a mini-űrrepülőgépet gyártó Sierra Nevada is, török partnerrel.

A Raytheon és a volt Finmeccanica, most Leonardo, egy már e célra működő típussal próbálkozott, a T-100 ugyanis nem más, mint a már Izraelben, Lengyelországban és Szingapúrban is szolgálatba állított M-346-os kiképzőgép, amelynek egyébként a sárkánya javarészt megegyezik az Oroszországban már ugyancsak a kiképzést szolgáló, egykor közös fejlesztésben készült Jak-130-aséval. Vagyis egyfelől ez a gép a T-50-eshez hasonlóan egy olyan konstrukciót jelent, amely már beváltnak mondható, sok meglepetést nem jelentene az „amerikanizált változat”, vagyis elviselhető fejlesztési költségek mellett lehetne ajánlatot tenni vele.

Ehhez képest ad lehetőséget sokféle találgatásra, hogy mi az az „üzleti probléma”, ami a hivatalos közlések szerint a szakítás mögött húzódik. Egyébként a T-100 története már korábban is mutatta annak jeleit, hogy valami gond lehet a partnerségi feltételekkel, eredetileg ugyanis egy másik amerikai óriás, a General Dynamics lett volna az olaszok amerikai társa a versenyben, de az a cég váratlanul, még 2015 márciusában szakított az olaszokkal, és kiszállt a versenyből. Ehhez képest a Raytheon csak tavaly februárban, vagyis kevesebb, mint egy éve állt a helyére, hogy most ő is visszavonuljon, azzal, hogy nem kíván mással társulva sem részt venni a tenderen.

A legvalószínűbb az, amit az Aviation Week feltételez: nem a konstrukcióval volt gond, hanem azzal, és talán már a General Dynamics is emiatt állt el a partnerségtől, hogy nem tudtak a felek megegyezni a gyártás helyszíne dolgában. Mint ismert, az olaszok mindig is nagy hangsúlyt fektettek erre, az eredeti Alenia Aermacchi–Jakovlev együttműködés elakadásának is ez volt az egyik fő oka. Amiben sikerült a megegyezés: a szintén alapvetően amerikai F-35-ösök közül is Olaszországban gyártják az olasz légierő példányait, illetve az európai gépek egy részét és az A-változat szárnyait. Ehhez képest a Raytheon, gyaníthatóan egyoldalúan, nemrég azt jelentette be, hogy a T-100-as a Mississippi állambeli Meridian városában készül majd. Ami feltehetően lényegében válóok lehetett az olaszok számára, nemkülönben az a feltétel, hogy a gépnek legalább hetven százalékban kell, hogy amerikai gyártmány legyen.

Márpedig az, hogy az amerikai légierő következő kiképzőgépét miből és hol szerelik össze, nyilván mostanság még inkább kardinális kérdés, hiszen az új amerikai elnök élesen ellenzi, nemhogy amerikai termékek külföldi gyártását, hanem a részegységek külföldről történő beszállítását is. Ennek fényében a Leonardo álláspontja, miszerint nem kizárt, hogy egyedül próbálkozik a tenderen, eléggé irreálisnak tűnik a győzelmi esélyek szempontjából.

Ugyanakkor az sem kizárt, hogy a Raytheon nemcsak ezt mérte fel, vagyis hogy a túlságosan kiterjedt nemzetközi együttműködés ma nem számít annyira pozitív fejlesztési formának az Egyesült Államokban. A többi partner többségének igen komoly előnye van a konstrukciót illetően is: mind a Boeing-Saab gépe, mind a Lockheed-KAI T-50-ese, és a Northrop Grumman készülő típusa is hangsebesség feletti, míg a T-100-as szubszonikus. Annak ellenére, hogy a végleges versenykiírás még nem jelent meg, és a korábban közzétett alapkövetelmények között nem szerepel, gyanítható, hogy mivel a kiképzés szuperszonikus típusokra történne, és mivel a most használt T-38-as is Mach-1 feletti repülésre képes, az új típusnak is ez legalábbis előnyös lehet...

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!