Végre: a Qatar átvette első Dreamlinerét

iho/repülés   ·   2012.11.13. 11:15
qatar_cim

Előzetes hírverés nélkül, de azért ünnepélyesen csak sor került a Qatar Airways első Boeing 787-esének átadására Everettben. És ezzel ismét fontos állomásához érkezett az új típus története: először áll a gép szolgálatba a légiforgalom szempontjából az egyik legdinamikusabban fejlődő régióban, az Öböl-menti országok egyik légitársasága színeiben.

Mint arról többször beszámoltunk, a légitársaság összesen 30 kompozitépítésű Dreamlinert rendelt, közülük az első épp a Qatar vezérigazgatója, Akbar Al Baker szorgalmazására részt vett, sőt, a Boeing szokásaitól eltérően repült is júliusban a Farnborough-i szalonon. Akkor a belülről is teljesen berendezett gépről azt feltételezték, hogy heteken belül a dohai társaság birtokába kerülhet és forgalomba állhat.

Az átadás azonban késett, és a sajtóban ezzel kapcsolatban egyrészt Al Baker igen szókimondóan ingerült nyilatkozatai jelentek meg sűrűn, másrészt feltételezések a késés okáról. Mint emlékezetes, ebben az időben derültek ki bizonyos bonyodalmak a gép úgyancsak új típusú hajtóműveivel kapcsolatban. Az egyik, az Air Indiának szánt példány gurulópróba közben szenvedett súlyos hajtóműhibát, és a hírek szerint Al Baker addig nem volt hajlandó átvenni a gépet, amíg nincs minden rendben a hajtóművek körül, az igényes katari társaság ugyanis nem engedhette volna meg magának, hogy a forgalomba állított szupermasina időnként kiessen a menetrendből.

A másik ok, amiről hallani lehetett, a fedélzeti internetes rendszer. A repülőgépes wi-fi lassan kezd alapkövetelménnyé válni az igényesebb légitársaságok számára, és a Boeing új típusán, épp, mert technikailag annyira komoly ugrást jelent az eddigi konstrukciókhoz képest, ugyancsak ott kellett volna hogy legyen ez a szolgáltatás. A 787-es wi-fi rendszere azonban egyes hírek szerint még nem kapta meg az FAA, a Szövetségi Légügyi Hivatal légialkalmassági engedélyét, ezért nem használható még a Dreamlinerek fedélzetén.

Mindenesetre mindezekre a problémákra a kiadott, nem túl részletes átadási közlemény nem tér ki, a közölt beszédrészletek sem tartalmaznak utalást a késésre, pedig Al Baker egy hónapja még arra célozgatott, hogy netán lemondja a 787-es rendeléseket, illetve nyilván ezek egy részét, és a konkurenciához fordul plusz gépekért. A Boeinghoz közelálló források úgy tudják, hogy év végéig a Qatar ezzel együtt összesen négy Dreamlinert vehet át. Korábbbi elképzelések szerint az új típus a Qatar színeiben először a Doha-London járaton mutatkozik majd be a menetrendszerű forgalomban.

Kapcsolódó hírek