Visszazuhant egy Fokker Kazahsztánban a földre

iho/repülés   ·   2019.12.27. 08:40
fokker_bek-air_baleset0

Almatiból tartott Nur-Szultanba a gép, amelyet rögtön a felszállás után szerencsétlenség ért: a kazah légügyi hatóság közlése szerint megpróbált felszállni, de vesztett a magasságából, a földre visszatérve áttört egy betonkerítést és nekiment egy épületnek is. A kazah légügyi hatóság azonnal felfüggesztette a Fokker 100-asok repülését, teljeskörű vizsgálatot rendeltek el. A fedélzetén összesen 101-en voltak.

Az 1996-ban készült kéthajtóműves sugárhajtású utasszállító rossz látási viszonyok között, ködben, 19 másodperccel a start után a felszállópályától jobbra, már a repülőtér területén kívül épületek közé csapódott. A túlélők egyike arról számolt be, hogy a Fokker alig emelkedett el a 4400 méteres betonról, megremegett majd jobbra dőlt és a földnek illetve az épületeknek ütközött.

A tanúk arról számoltak be, hogy az utasok egy része a szárnyfeletti vészkijáraton hagyta el a gépet, a „jeges szárnyon” lecsúszva a földig. A Fokker viselkedése és a jeges-csúszós szárny említése a tanúvallomásokban elsősorban a jegesedést tette valószínűvé a netes reakciókban a baleset esetleges okaként, bár ilyen rövid idővel a katasztrófa után még korai lenne bármi biztosat kijelenteni.

(fotók: Youtube)

Voltak olyan beszámolók is, amelyek a jobboldali hajtómű esetleges hibáját tennék valószínűvé, egyébként korábban más de hasonló felépítésű típussal történt olyan baleset is, ahol a két tényező együttesen jelentkezett, a szárnyakon nem megfelelően eltávolított jég a farokhajtóművek egyikébe jutott és emiatt a hajtómű leállt.

Jegesedés okozta a Palair Macedonian Airlines Fokker 100-asának balesetét ugyancsak felszállás után nem sokkal Szkopje repülőterén. Ugyanezzel a típussal történt 1996-ban baleset Brazíliában, amikor a Congonhas Sao Paulo nemzetközi repülőtérről történő felszállás közben a hajtóművek egyikén működésbe lépett a sugárfordító.

A Bek Air elsősorban Kazahsztán belső légiforgalmával foglalkozó társaság, a lezuhant gépen kívül nyolc további Fokker 100-ast üzemeltet és tíz példányt rendelt a még fejlesztés alatt álló új orosz utasszállítóból, az MC-21-esből

A Fokker-100 rövidebb törzsű változatát a Malév is üzemeltette, a 70-esek hat példánya a Tu-134-esek leváltására került a flottába, komoly baleset nélkül repültek 1995-től, 2010-ben sorolták ki őket a magyar légitársaság gépparkjából.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek