787-esek Indiában: leállások szofverfrissítés miatt

iho   ·   2013.12.11. 14:30
airindia_cim

Szoftverfrissítéseket kapnak az Air India 787-esei, ez gépenként tíznapos forgalomkiesést jelent. Erről az indiai kormány légügyi minisztere számolt be a parlament ülésén, hozzátéve, hogy a társaság tíz Dreamlinere az első gép tavaly szeptemberi leszállítása óta 136 különféle kisebb technikai problémán esett túl, ezeket a hibákat a Boeing és az Air India közösen orvosolta.

A miniszter azt is felhozta, hogy az első hat gépet januártól májusig ki kellett vonnia  forgalomból, amikor az emlékezetes akkumulátor-ügy miatt a világ összes addig forgalomba állított 787-ese ugyancsak a földön vesztegelt. Mint arról akkor beszámoltunk, az Air India volt azon kevés légitársaságok egyike, amelyek a nyilvánosság előtt követeltek komolykárpótlást a gyártótól a kiesés miatt.

Ami a furcsa hibákat illeti, az iho/repülés is beszámolt róla, hogy az indiaiak egyik 787-esérőpl Bangalore repülőterén leszállás közben leesett egy a gép hasára szerelt borító lemez. Mint most a vizsgáló hatóság előzetes jelentéséből kiderül, a panel azért esett le, mert rosszul volt rögzítve.

Ugyancsak szó esett a miniszter beszédében és más nyilatkozataiban az Air India anyagi problémáiról: mint arról akkor beszámoltunk, a társaság többször is megpróbálta a Dreamlinerek késését felelőssé tenni a veszteséges működésért. A mostani nyilatkozatok szerint indiai kormány 2020-ig hat és fél milliárd dollárnyi tőkeinjekciót juttat a nemzeti légitársaságnak, de a miniszter szerint ez nem teszi feleslegessé a légitársaság működtetéséhez a bankoktól felvett rövid lejáratú hiteleket.

Kapcsolódó hírek