A bátaszéki tolatós

Vörös Attila   ·   2011.09.06. 13:34
400

Az ütemesen leépülő teherforgalom miatt a Dombóvár–Bátaszék vonal kiszolgáló tehervonata ma már csak heti két alkalommal, többnyire jelentéktelen vonathosszal közlekedik. Tolatósnak sem igen mondható, hiszen a vonal egyik közbenső állomásán sincs rakodás miatti megállása a hétfőn és szerdán látható menetnek. A tehervonat Bátaszékre már csak a pályafenntartás és a gázolajkút részére hoz rendszeresen vagonokat, ezen kívül hétfőnként Szekszárdon, szerdánként pedig Pörbölyön fordul egyet. Szekszárdon heti néhány vagont ócskavassal raknak meg, a téli időszakban a faszállítás is jelentős. A pörbölyi átrakón (kisvasút és nagyvasút találkozása) is fával töltik az Eas vagonokat.

Nagymányok felé dönget a 2006-ban még csak középszakadt 116-os fával, ócskavassal és téglával rakott vonatával<br>(fotók: Vörös Attila)

Néhány évvel ezelőtt még Mázán és Bonyhádon is volt rakodás, még jártak a bátaszéki téglavonatok, Szekszárdról, Tolna-Mözsről és Pörbölyről is nagyobb kocsimennyiséget raktak meg. Ekkor az 50-es vonal tolatósa Szergejjel, minden munkanap közlekedett. Aztán az áruforgalom fogyásával 2006-tól már csak hétfőn, szerdán és pénteken lehetett tehervonatra számítani. Az újabb változás egy éve következett be azzal, hogy már csak a hét két napján, remot M47-es vagy M44-es géppel jár a tehervonat.

A Hidas-Bonyhád és Bonyhád közötti nyúlfarknyi vonalon 1922-től van teherforgalom. 1950-ben a személyforgalmat is elindították, de alig tíz év után meg is szűntették. Ma már a tehervonat sem jár, az utolsó menet tavaly ősszel döcögte végig a 3 kilométeres utat. A felvételen a 2164-es Csörgő tolat ócskavasas vagonokkal Bonyhádon

A helyi forgalom visszaesésével szemben a vonal átmenő teherforgalma megnőtt. Főleg Baján megrakott gabona- és ócskavasvonatok közelítik erre úti céljukat, de havi rendszerességgel rombol végig a kiskunhalasi favonat is a 154-es és 50-es vonalakon. A nemsokára induló répaszezon és a 46-os (Bátaszék–Sárbogárd) vonal alsó szakaszának felújítása váhatóan hoz némi felpezsdülést az orszég egyik legszebb vasútvonalának életébe.

Az MMV gabonavonata halad Mórágynál Baján át Bácsalmásra. A Rail Cargo Hungaria mellett jelenleg az AWT magán-vasúttársaság működik még a vonalon

Szeptember ötödikén a bátaszéki tolatósra 13 vagon jött össze. Ebből hat a másnapi 50-es vonali anyagoláshoz hozott zúzottkövet, kettő pőrekocsin pedig talpfák érkeztek Bátaszékre. Az elágazóállomás gázolajkútja is megkapta az utántöltést egy tartálykocsi személyében. További négy Eas sorozatú vagon pedig Szekszárdra és Pörbölyre megy tovább, hogy ócskavassal illetve fával rakják meg. A másnapi Bátaszék és Hidas-Bonyhád állomások közti anyagoláshoz egy nagydízelt rendeltek, hogy a köves kocsikat mozgassa. A dombóvári Szergejek egy része manapság munka nélkül áll a fűtőházban, a 235-ösnek is mindegy volt, hogy Dombóváron vagy Bátaszéken napozik tovább. Így az anyagoló mozdonyt is elküldték a tolatóssal, amely a spórolás miatt tehát két géppel és 13 vagonnal közlekedett.

Az izgalmas témáról készült képeink galériájának megtekintéséhez kattintson a fotóra!

Kapcsolódó hírek