A Cessna hidroplán repülései: sikeresen zárultak a balatoni tesztek

iho/repülés   ·   2022.08.06. 09:00
22-07-19-0771M

A következő szakasz az értékelésé. Jövőre lesz a hidroplánokkal indult magyar közforgalmú nemzetközi repülés 100. évfordulója.

Július utolsó napjaiban végéhez ért a magyarországi vízi repülés előzetes tesztidőszaka, aminek során az Aeroexpress szakemberei az első magyar lajstromjelű hidroplánnal szereztek értékes repülési tapasztalatokat a hazai vizeken. Közel évszázados kihagyás után idén februárban a Dunán, júniusban pedig a Balaton vizén landolt számos alkalommal az Aeroexpress Cessna 206 típusú hidroplánja. A Dunán Adony és Lórév, a Balatonon pedig Keszthely, Balatonlelle és Alsóörs térségében folytak a próbarepülések – a légügyi és hajózási hatóság szakembereinek jelenlétében –, amiket hosszas tervezés és engedélyezési folyamat előzött meg. 

Somogyi-Tóth Dániel, az Aeroexpress alapítója a társaság közleményében kiemeli: a vízirepülés az aviatika egyik legkülönlegesebb területe, mely Európában igazi reneszánszát éli. Az olasz Comói-tavi és skandináv évszázados üzemek mellett az utóbbi időben Lengyelország és Németország tavain indult újra a hidroplánrepülés, idén pedig már másodszorra landoltak Montenegró édesvizein a Nemzetközi Vízirepülő Regattán résztvevő kétéltű repülőgépek.

Jelentősége többszörös: a repülés és hajózás együttes élményét jelentő turisztikai attrakciótól a taxirepülésekig számos területén teremt értéket, de arról sem szabad elfeledkezni, hogy számos katasztrófavédelmi területen a leghatékonyabb eljárások alapját szintén a hidroplánrepülés jelenti. A regionális fellendülést jól jelzi az is, hogy a vízirepülésre jogosító magyarországi pilótaengedélyek száma az elmúlt években megtöbbszöröződött, mely a közeli Észak-olasz és lengyel képzések népszerűségének köszönhető.

Széchey Márton oktatókapitány, a projekt repülési vezetője hangsúlyozta, a hidroplánok a világon mindenhol részei és partnerei a természetnek, annak is köszönhetően, hogy egy négyzetméter fejlesztési vagy építési területet sem kérnek belőle. Ez az itthon évtizedek óta először jelentkező tudás pedig nélkülözhetetlen ahhoz, hogy manapság, amikor a természetben előforduló tüzek adják Földünk széndioxid-kibocsátásának egyre jelentősebb részét, legyen esélyünk a jövőben önálló, légi tűzoltási képesség felépítésében – emelte ki a szakember.

Hozzátette: „Hazánk értékeinek lehető legkülönlegesebb módon való bemutatása bizonyosan fokozza az ország versenyképességét a kiélezett turisztikai piacon, különösen, ha a főszezonon és a már amúgy is túlterhelt helyszíneken kívül tervezünk új attrakciókat, de emellett az ifjúság számára is szeretnénk példával szolgálni a természet és a repülés szeretetéről, ezért a fiatal és a már tapasztalt pilóták képzése is kiemelt feladatunk lehet a közeljövőben.”

A befektetői kör képviseletében Házas Gábor elmondta: a lezárult előzetes magyarországi tesztek kizárólag magántőke bevonásával valósulhattak meg, ezzel is szolgálva a magyar repülés fejlődését, sokszínűbbé válását, a hazai képességek gazdagodását. A vízimentőként is dolgozó szakember a tesztek hajózási oldalát is irányította, amelynek során bebizonyosodott, hogy a Cessna hidroplán vízi manőverezőképessége kiválóan illeszkedik a hajózási feltételekhez, biztonságos együttműködést garantálva a vízi közlekedésben résztvevőkkel.

Az Aeroexpress közleménye szerint jelenleg szakmai beszámolót készítenek az érintett hatóságok számára, amelyet a különböző hajózási és környezetvédelmi szervezetekkel, sportszövetségekkel történő egyeztetések követnek. Ezután újabb tesztek következhetnek a magyar vizeken, melynek különös aktualitást adhat az is, hogy a – hidroplánokkal indult – magyar közforgalmú nemzetközi repülés 100. évfordulója 2023-ban esedékes, melynek méltó ünneplésére is készülnek.

Az Aeroexpress emellett a sok beérkező érdeklődésre tekintettel a gyakran ismételt kérdésekre vonatkozó válaszsort állított össze, amelyet mindenki megtalál a társaság weboldalán. Olyan, a nagyközönséget foglalkoztató témákról esik itt szó, mint például a strandolókat vagy vízi sportolókat befolyásoló tényezők, de szó esik a horgászokkal, vitorlázókkal történő együttműködésről, a környezetet és élővilágot érő hatásokról is, hangzik a cég szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye.

(Külön köszönet a magyar légifotózás kiváló alakja, Sztraka Ferenc girokopterről készült képeiért.)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek