A dohánygyári áttörés

Kemsei Zoltán   ·   2015.12.16. 13:45
00kicsi

A kezdeti lendület a Salgótarjáni utcánál tört meg. Odáig „csak” az Árpád hidat kellett kiszélesíteni (a helyet már a tervezéskor megcsinálták hozzá), és a Róbert Károly, Hungária körutat kellett a szintén előre megtervezett szélességre bővíteni. A Salgótarjáni utca és a Kőbányai út között azonban egy keskeny, alacsony átjáró vezetett át a Keleti és az akkor még működő Józsefvárosi pályaudvarok forgalmát viselő felüljáró alatt, egyik oldalán a Törekvés Művelődési Házzal, a másikon a görög kolónia épületeivel.

Felvonulnak az építők, komoly feladat volt aláásni a főváros egyik legforgalmasabb vasúti felüljáróját. A képre kattintva galéria nyílik (forrás: VEKE-archívum)

A munkákat még 1999-ben kezdték el, a vasúti felüljáró alatt – az igen nagy forgalom fenntartásával – kellett a villamosnak, és a Salgótarjáni utca irányú útpályának kiásni a helyet. Ezután következhetett a vágánykeresztezés beépítése a Kőbányai útra, majd 2000 júniusától a 75-ös troli útvonala is a Népstadion metróállomásig rövidült. A Könyves Kálmán körúton is folyt az átépítés, a 23-as villamos régi, az úttest szélére helyezett vágányait elbontották (a Népliget oldalában egy munkagödörben rövid ideig a háború előtti villamosvégállomás sínmaradványait is meg lehetett tekinteni, a munkások legnagyobb megrökönyödésére), végül 2000. december 16-án elindulhatott a meghosszabbított 1-es viszonylat a Lágymányosi híd pesti hídfőjéig. Akkor még nem gondoltuk, hogy majdnem tizenöt évet kell várnunk a folytatásra.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek