A finnek veszik át az MTR Expresst

iho/vasút   ·   2024.02.14. 12:55
mtrexpress

A Stockholm és Göteborg közötti személyszállító vonatokat májustól üzemeltetheti a finn nemzeti vasút VR Group.

Az MTR Nordic magánvasút svédországi leányvállalata 2015-ben indította el nyílt hozzáférésű járatait, melyek naponta tizennyolcszor vehetők igénybe, hat X74 sorozatú, Stadler Flirt villamos motorvonatból kiadva. A társaság százhúsz főnyi személyzetet alkalmaz.

A VR szerint a járatok üzemeltetése nyereséges: a 455 kilométeres útvonalon harminc százalékos piaci részesedéssel bír az MTRX, 2022-ben 350 millió svéd korona (jelenlegi árfolyam alapján 11,6 milliárd forint) bevételt értek el.

A napokban bejelentett felvásárlási folyamat jelenleg a svéd hatóságok jóváhagyására vár, melyet várhatóan május végig meg is szereznek a finnek. A folyamat során a DNB Markets az MTR Nordic pénzügyi tanácsadójaként, a Cederquist pedig jogi tanácsadóként van jelen.

Az MTR Nordic vezérigazgatója, Caroline Åstrand elmondta: az MTRX-et annak idején azzal a meggyőződéssel indították el, hogy a svédországi vasúti utasoknak még jobb utazási élményt lehet nyújtani, ezt pedig az elmúlt kilenc év során többször is bebizonyították. Az üzletág értékesítése az átfogó üzleti céloknak megfelelő döntés, melynek az a célja, hogy folytatódjon az MTRX pozitív fejlődése. Most a zökkenőmentes átállást készítik elő, mivel az utasok érdeke a legfontosabb.

A legutolsó bejelentés az MTR Pendeltåg elnevezésű stockholmi elővárosi járataira vonatkozó szerződésének március 3-ai felmondása előtt érkezett. Az MTR és a közlekedési hatóság (SL) tavaly állapodott meg a szolgáltatás idő előtti felmondásáról, amit az MTR azzal indokolt, hogy nehezen tudta előteremteni a megfelelő minőségű szolgáltatáshoz szükséges pénzügyi feltételeket.

A VR vezérigazgatója, Elisa Markula úgy véli, a felvásárlás megerősíti a társaság meglévő üzletágának versenyképességét Svédországban és Finnországban egyaránt, még jobb szolgáltatást létrehozva – a finnek előzőleg 2022-ben az Arriva svédországi regionális vasúti személyszállítási szerződésére csaptak le, az MTR Express megszerzésével pedig az ország távolsági személyszállítási piacára is bekerülnek.

Svédországban a piaci alapú vasúti távolsági járatok nagyon népszerűek, az utasszám a finnországinak körülbelül a duplája. A vasúti szállítás modális aránya is kétszer akkora.

Az MTRX egy független entitás, magas szintű ügyféltapasztalattal és munkavállalói elégedettséggel, mely kihívóként működik a versenypiacon és már több innovációs díjat is nyert. A VR profitálna az MTRX-nek a versenyhelyzetben működő távolsági személyszállítási piacon betöltött tapasztalatából, megerősítve pozícióját, ahogy a hazai piac Finnországban is megnyílik – számol be a Railway Gazette.

(Nyitóképünkön az MTR Express egyik Flirt motorvonata. Kép forrása: Wikipedia)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek