A forgalomtechnika szégyene

iho   ·   2013.12.08. 19:00
kiskep_bringa

Nemrég a hűség városába szólított a munkám, és mivel szeretem Sopront, szabadidőmben tettem egy sétát a városban. A vasútállomástól a Mátyás király utcán indultam a Tűztorony felé, de az első kereszteződésnél megdöbbentem. A kerékpársávot a Csengery utcán elég érdekes módon próbálták meg átvezetni. Nem is sikerült.

A lehető leghülyébb megoldás

Igen kedves olvasók, jól látják: Az alig száz méterre, a vasútállomás elől induló kerékpársáv itt véget ér, ráadásul fizikai akadállyal, két zöld oszloppal zárták le. A bicikliseknek tehát a járdára kell menniük, majd le kell szállniuk a kerékpárról és tolniuk kell azt, ha szabályosan szeretnének átkelni a Csengery utcán, a balra kanyarodásról már nem is beszélve. A rendőrségtől nem hivatalosan azt a tájékoztatást kaptam, hogy erre a megoldásra azért volt szükség, mert a jobbra kanyarodó autósok veszélyeztették a kerékpárosokat.

Ez azonban butaság. A soproni autósok nem tudnak jobbra nézni, mielőtt bekanyarodnának? Kétlem. Vagy akkor a zebrán sétáló gyalogosokat is veszélyeztetik? Mitől lesz jobban észrevehető a zebrán biciklit toló kerékpáros, mint az úttesten szabályosan haladó? Ráadásul a gyalogosok közé kényszerített kerékpáros nagyobb baleseti kockázatot hordoz, mintha az úttesten maradhatott volna.

Ha valaki járt már Sopronban, az tudja, hogy egy forgalmas csomópontról van szó. A Csengery utcát keresztező gyalogosok zöldje rövid, nem ritkán alakulnak ki tumultusok. Most ezek közé a gyalogosok közé lettek bekényszerítve a kerékpárosok, ezzel tovább nehezítve és lassítva a közlekedők áramlását. Ez a megoldás tehát nem csak biztonság-, de közlekedéstechnikailag is hatalmas butaság.

A megoldás az előre tolt kerékpáros felállóhely lehetett volna, amelyet eredetileg a balra kanyarodó kerékpárosok biztonsága érdekében találtak ki, de ilyen esetben is működhetett volna.

Sajnos Sopronban van még néhány ilyen. Ismét csak alig száz métert kell megtennünk: a Deák téren buszmegálló található, ezért az úttest jobb oldalán haladó kerékpárosokat ismét felkényszerítik a járdára, majd átvezetik őket a Mátyás király utcán a bal oldali járdán vezetett kerékpárútra és harminc méter múlva ezt megismételve hozzák vissza őket az úttestre. Tehát a bicikliseknek kétszer kell teljesen feleslegesen keresztezniük a forgalmat, ráadásul – bár záróvonallal el van választva a járdán vezetett szakasz –, a gyalogosokkal is fölösleges konfliktusforrást teremtettek a tervezők ezzel a „megoldással”. Igen, az idézőjel szándékos, mert ez minden, csak nem megoldás.

Sopron óvárosa szűk, a forgalom pedig nagy, ez tény. Ez azonban nem jelenti azt, hogy csupa olyan átgondolatlan megoldással kell teleszórni a városrészt, amely az összes közlekedőnek csak nehézséget, bosszúságot okoz. Aki ezeket a forgalmi rendeket megtervezte, majd aki jóvá hagyta, és végül, aki átvette valószínűleg sosem kerékpározott és nem is sétált még városban, máskülönben semmiféle mentsége nem lehet arra, hogyan születhettek meg ezek a közlekedéstervezést meggyalázó megoldások. De persze semmi sem lehet mentség arra, hogy miért nem gondolkoztak egy kicsit. Mert ezeknél a „megoldásoknál” minden jobb lett volna.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek