A Griffmadár karmai
Magyar vadászbombázók biztosítják a légi támogatás a Visegrádi Négyek európai harccsoportjának. De mit is jelent ez?
2014. április 24-én hazánk kormánya 2,8 milliárd forintot csoportosít át a Honvédelmi Minisztériumnak a „közvetlen légi támogatási képesség” (CAS) kialakításához. A szűkszavú közleményből kiderül, hogy a V4 országok (Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia) felállítandó harccsoportjának (V4EBUG), amely az Európai Unió szárazföldi gyorsreagálású ereje lesz, 2016 első hat hónapjában a légi támogatását hazánk vadászbombázó százada végzi.
A JAS-39C/D vadászbombázók 2005-ben kerültek Magyarországra és 2010-től állnak hadrendben. Eddig azonban a vadász, bombázó és felderítő feladatkörre is alkalmas harci gépek elsősorban a NATINADS egyesített NATO légvédelmi rendszerben biztosították hazánk, és néhány hónap óta Szlovénia légirendészeti feladatait.
A hajózó és a műszaki állomány a kiképzési terveknek megfelelően levegő–levegő-bevetéseken kívül a földi csapásmérést, valamint a felderítést is gyakorolta, azonban a repült órakeret nem biztosította a megfelelő kiképzési óraszámot. A kiképzést nehezítette, hogy a repülőgépek számára beszerzett húsz repesz-romboló és húsz páncéltörő AGM-64 Maverick levegő–föld-rakéta drága, használatát éles lövészeten nem tudják gyakorolni. A Gripenekhez beszerzésük időszakától kezdve, tervezve volt lézerirányítású bombák beszerzésre, többek között ezért is vásároltak öt Litening IIIG lézeres célmegjelölő konténert (amelyek korlátozottan felderítésre is használhatóak).
A kormánydöntés lehetőséget ad a honvédségnek egyrészt a repült óraszámok növelésére, amit döntően a kijelölt pilótaállomány légi-földi közeltámogató kiképzésre szükséges fordítani, másrészt forrást biztosít a Litening IIIG konténerek úgynevezett ROVER- (Remote Operational Video Enhanced Receiver) moduljának, valamint különféle bombáknak a beszerzésére.
A ROVER-modul olyan eszköz a Litening konténerben, amellyel az előretolt repülésirányítók (olyan, nálunk Szolnokon és Kecskeméten szolgálatot teljesítő, speciális képzettségű katonák, akik lézeres célmegjelölést végezhetnek a repülőgépeknek) termináljai és a pilóták között adatokat, akár képeket is megoszthatnak egymással. Tehát a hajózó a JTAC, a földi katona pedig a Gripen által képernyőre kerülő adatokat, képeket láthatja. Ez segíti a cél felderítését, megjelölését, azonosítását.
A levegő–föld-fegyverek beszerzésénél kizárható a Gripenhez integrált, távolsági csapást biztosító AGM-154 JSOW, Taurus KEPD350, DWS39 vagy Storm Shadow (Scalp EG) megvásárlása, hiszen a CAS (vagyis a szárazföldi csapatok közvetlen támogatása) nem ilyen osztályú csapásmérő fegyverzetet igényel. A választási lehetőségek között irányított vagy nem irányított bombák szerepelhetnek. Nem irányított bombákat a korszerű vadászbombázók, a fedélzeti számítógépek segítségével, szinte célba „hajítják”, saját kinetikus energiájuk felhasználásával, 10–20 méteres pontossággal. Tehát nem úgy kell elképzelni egy ilyen csapásmérést, mint a második világháborúban, vagy Vietnamban a szőnyegbombázást. Ilyen „buta” bombákkal hajtotta végre például az Izraeli Légierő 1981-ben az Iraki Osirak atomreaktor sebészeti pontosságú lerombolását. Az irányítatlan bombák előnye olcsóságuk, akár ezer darabos mennyiséget is be lehet szerezni a rendelkezésre álló keretből. A Gripenekhez elsősorban az amerikai Mk. sorozatú (Mk82=227, Mk83=454 és Mk84=907 kilogrammos) bombákat lehet beszerezni.
A járulékos veszteségek csökkentése, a polgári, civil lakosság kímélése a nyugati XXI. századi hadviselés egyik alapproblémája. Erre kínálnak viszonylagos választ a repülés közben pontosan célra irányítható légibombák. Először a lézerirányítású bombákat (LGBU-kat) fejlesztették ki. Ezek a fegyverek Mk. sorozatú, hagyományos bombák, rájuk erősített lézer irányítókittekkel, és stabilizátorokkal. A svéd vadászbombázókhoz az amerikai Paveway II. és III. sorozatot (GBU-10/12/16 és GBU22/24) integrálták. Szintén használható a Boeing SBD (GBU-39) Small Diamater Bomb (kis átmérőjű bomba), amely GPS irányítással 5–7 méteres szórással rendelkezik és 97 kilogrammos robbanótöltetével csekély járulékos kárt okoz. A bombához tervezett, az európai MDBA által kifejlesztett Diamond Back szárnyakkal akár 110 kilométeres távolságú csapásmérésre alkalmas. Léteznek GBU-31, 32 és 38 típusú GPS-vezérlésű és kombinált GPS/lézerirányítású bombakittek, de ezek beszerzésre kevesebb az esély.
A fegyverzet, a ROVER-blokkok és további repülési órák azonban kevésnek bizonyulnak, ha a repülőműszakiak létszáma nem emelkedik. Az utolsó illetményemelés, amellyel a honvédelmi tárca megpróbálta a műszakiak elvándorlását megakadályozni a helyi Mercedes-gyárba, nem egy koncepció része, ráadásul diszkriminatív volta (csak a Gripenes műszakiakat érinti) feszültséget eredményez a többi, más repülőgéptípust például An-26 szállítógépeket üzemeltető műszaki állománynál. Utóbbi repülőgépekre pedig feltétlenül szükség van, hiszen a Honvédségnek képesnek kell lenni a Gripenek kitelepülésének támogatására, és a maradék két Ancsa erre nem biztosít megfelelő rugalmasságot. Ez akár a harccsoport támogatására, akár a 2015-ös balti légtérvédelemi misszióra is érvényes.
A másik tény, ami a V4EBUG légitámogatását korlátozhatja, és erre is költséget kell fordítani, a légi utántöltés kérdése. A csehek már-már rutinszerűen alkalmazzák a tankolást a levegőben, akárcsak a svédek az Északi Harccsoportban. 2016-ig meg kell teremteni, majd folyamatosan szinten kell tartani, ha nem is az egész század, de egy kijelölt hajózólétszám képességét az utántöltésre.
Amennyiben a feladatokat nézzük, akkor ez a 2,8 Milliárd forint csak első, de nagyon fontos lépésnek tekinthető, hogy egy valóban korszerű fegyverrendszert annak több szegmensében (levegő–levegő, levegő–föld és felderítés) alkalmazzon a Magyar Honvédség.
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!
