A hazai fuvarozók érdekében

iho   ·   2017.05.17. 13:45
00kicsiuj

Nézzük először a szigorú számokat: habár az elmúlt öt évben a magyar vállalkozások árutonna-kilométerben mért összes nemzetközi fuvarozási teljesítménye tizenkét százalékkal nőtt, az engedélyköteles, azaz EU-n kívüli fuvarozások száma, valamint a Magyarországon bejegyzett nemzetközi fuvarozók létszáma is drasztikus visszaesést mutatott: az előbbi ötvenöt, az utóbbi huszonkét százalékkal – ez 1900 céget jelent! – csökkent. Habár jelentősen az engedélyfelhasználás szabályai nem változtak, 2011-ben az összes nemzetközi fuvar ötven, 2016-ban kevesebb mint harminc százalék volt a kihasználtság aránya. A kiváltott CEMT-engedélyekben (ez szükséges az Európai Unión kívüli országokba irányuló nemzetközi fuvarozáshoz) is hasonló aránytalanságok történtek, a piacvesztés így a legóvatosabb becslés szerint is mintegy ötvenmilliárd forint lehet.

Kovács Kornél, az MKFE árufuvarozási tanácsának titkára és Somogyi Gábor főtitkár az ellenőrzési rendszert bejelentő sajtótájékoztatón (fotó: Kemsei Zoltán)

A közúti árufuvarozási és személyszállítási vállalkozások versenyképességének növeléséről szóló, 1560/2015-ös kormányhatározat szerint fokozni kell a külföldi fuvarozók jogosultságainak ellenőrzését, egy későbbi, 2016-ban született határozat szól az ellenőrző csoport felállításáról. Időközben, a Nemzeti Közlekedési Hatóság megszűnésével a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hatósági ellenőrzési helyettes államtitkárához tartozó főosztály vette át a szerepet, a 130 fős ellenőrző csoport megszervezését. Jelenleg hatvan, teljesen kiképzett ellenőr járja az országutakat, a közelmúltban elkezdett tesztüzem bevezetése óta a kiszabott bírságok jóval meghaladták a húszmillió forintot.

Közúti ellenőrzés<br>(forrás: MKFE)

Az ellenőrök figyelme a járművekre és a fuvarokmányokra egyaránt kiterjed, megkülönböztető jelzéssel ellátott, megállítási joggal felruházott gépkocsikkal igyekeznek kiszűrni a nem megfelelő fuvarozókat, személyszállítókat (autóbuszokat, helyközi útvonalon közlekedő taxikat is megállíthatnak), a legalacsonyabb bírság tizenötezer, a legmagasabb akár nyolcszázezer forint is lehet. Működik már a huszonnégy órás diszpécserszolgálatuk, az ellenőrzést segítő technikai eszközöket a közútkezelők folyamatosan telepítik és tesztelik (május 16-án az M0-áson kialakult tíz kilométeres forgalmi dugót is ennek beépítése okozta). Természetesen az új ellenőrcsoport nem kifejezetten a külföldi, unión kívüli fuvarozókat célozza meg: magyar járművek terhelését, útdíjfizetését is ellenőrizhetik. A teljes rendszer kiépítését, az ellenőri szolgálat létszámának feltöltését június-júliusra ígéri a minisztérium, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) minden támogatást megad a rendszer működéséhez. A végleges kiépítés után az ellenőrzés rendszeres és folyamatos lesz, tehát nem kampányszerűen végzik majd.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek