A kamionokat ellenőrzik Csongrád megyében

MTI   ·   2011.11.14. 13:23

A súlyos közúti balesetek megelőzése érdekében fokozott ellenőrzési akciót tart négy napon keresztül a Csongrád Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége; elsősorban a kamionok műszaki állapotát, valamint a vezetési és pihenőidőre vonatkozó szabályok betartását vizsgálják – közölte Szeri István, a felügyelőség igazgatója hétfőn a nagylaki határátkelőhelyen.

A korábbi ellenőrzések tapasztalatai alapján a megvizsgált tehergépjárművek műszaki állapota meglehetősen rossz, a kamionok több mint felénél akad valamilyen hiányosság – mondta az igazgató az akció első napján.

A hibák egy része helyben orvosolható, ilyenkor kötelezik a járművezetőt az azonnali javításra, de gyakran olyan súlyos a probléma, hogy érvényteleníteni kell a műszaki vizsgát, ekkor visszafordítják a kamiont Romániába – mondta.

A tipikus gondok közé tartozik a fékrendszer, a kormánymű meghibásodása vagy az, hogy a teherautókon nem megfelelő gumik vannak – tette hozzá Szeri István.

Az akcióban a Nemzeti Közlekedési Hatóság mobil állomásán „vizsgakörülmények között” ellenőrzik a járművek fékjeit és lengéscsillapítóit, az elektromos jelzőberendezéseket, a gumikat.

Hétfő délelőtt egy belépésre jelentkező román kamionnál több mint féltucatnyi szabálytalanságot fedeztek föl az ellenőrök: többek között folyt az olaj a kormányszervóból, több helyütt megrepedt a szélvédő, a gumik mintázata a kötelező 3 milliméter helyett csupán 1,9 milliméter mély volt, és hiányoztak a pótkocsiról a járműszerelvényt jelző háromszög alakú prizmák is. A teherautót visszafordították Romániába.

Szeri István elmondta, a műszaki ellenőrzés mellett vizsgálják, hogy a sofőrök betartják-e a vezetési és pihenőidőre vonatkozó szabályokat. Az erre vonatkozó adatokat tachográfok rögzítik, a műszerek arról azonban nem nyújtanak információt, hogy a sofőrök kipihenten ülnek-e a volán mögé. Erről az indulás előtt tevékenységigazoló lapot állítanak ki a teherautók üzembentartói. A közlekedési hatóság szakemberei ezek adatait rögzítik, és rendszeres ellenőrzésekkel igyekeznek kiszűrni a szabálytalankodókat – tette hozzá az igazgató.

Kapcsolódó hírek