A kínai regionális utasszállító tovább késik

iho/repülés   ·   2012.11.20. 14:30
cim

Miközben a Comac fejlesztés alatt álló C919-ese újabb megrendeléseket kapott a kínai repülőszalonon, kevesebb szó esett arról, hogy a gyártó másik terméke, a már repülő prototípusokkal rendelkező ARJ21-es légialkalmassági engedélye tovább csúszik.

A két farokhajtóműves regionális utasszállító első példányait jövőre kellett volna átadni a megrendelőnek, de ez egy évvel, vagy akár kettővel is eltolódik, hangzott el a Zhuhai airshow-n, és ugyancsak csúszik az amerikai légialkalmassági engedély.

A legtöbb technikai problémát a típus főtervezője szerint már sikerült megoldani, szerinte a csúszásokat maga a légialkalmassági engedély megszerzése okozza.

Ugyanakkor, mint arról az iho/repülés is beszámolt, a nyáron derült ki, hogy egy 2010-ben tartott próbán a gép szárnyszerkezete nem bírta a terhelést és eltört, ezen kívül súlyos problémákba ütközött a gyártó a gép kábelezési rendszerében is.

Míg tavaly még csak egy géppel zajlottak a repülési próbák, ma már a gyár szerint hat példánnyal folyik a berepülés és a földi tesztelés. A program ugyanakkor már tíz éve tart, miközben ennek a típusnak a sikere sokkal kevésbé tűnik valószínűnek, mint a nagyobb 919-esé. Az utóbbi iránt külföldi partnerek és megrendelők is érdeklődnek, míg az ARJ21-es megvásárlásáért eddig kizárólag kínai légitársaságok és lízingcégek jelentkeztek. A rendelésállomány 252 gépnél tart.

A főtervező cáfolja azt a nyugati feltételezést, hogy a C919-es fejlesztése vonja el az erőforrásokat a másik típustól, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az ARJ programja körüli problémák tapasztalatait jól hasznosítják majd a 919-es építésekor.

Kapcsolódó hírek