A kocka nincs elvetve

iho   ·   2014.10.12. 08:45
kozllog0

Az egy nappal korábban még az Európai Unió Közlekedési Tanácsában, Luxembourgban a drónokról és a vasúti piacnyitásról tárgyaló Becsey Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes-államtitkára A magyar közlekedéspolitika súlyponti kérdései az Európai Unió 2014–2020. évi költségvetési ciklusában címmel tartott előadást.

Ne lőjük túl a lehetőségeinket

Becsey a kongresszus előadói közül egyedüliként sillabusz nélkül beszélt – gondolatainak középpontjában az uniós források felhasználásának kérdése állt. Ahogy kifejtette, uniós támogatások nélkül manapság lehetetlen lenne fejleszteni, hiszen a költségvetés az ország „üzemeltetésére” megy el. Ezért jelent óriási kihívást az, hogy a közlekedés fejlesztésénél képesek vagyunk-e fenntartható kapacitásokat kialakítani. A túlzott kapacitások szubvencionálása ugyanis nem járható út, szemben a munkahely- és adóteremtő beruházásokkal.

– Ne lőjük túl a lehetőségeinket – jelentette ki az előadó. Becsey a 2014 és 2020 közötti Európai Uniós támogatásokból megvalósítani tervezett magyarországi közlekedésfejlesztéseket tartalmazó IKOP-ról (Integrált Közlekedésfejlesztési. Operatív Program) szólva kifejtette, az új hétéves ciklusban fele annyi pénz áll rendelkezésre, mint a korábbi időszakban.

A helyettes-államtitkár szólt luxemburgi tapasztalatairól is. – Óriási állami struktúrákat – MÁV, Volán, Hungarocontrol – érint az Európában tapasztalható liberalizációs hajlam. A tendenciák a piacnyitás felé haladnak, így Magyarország kitettsége óriási e téren – fogalmazott, hozzátéve, hogy Lengyelországban és a balti államokban is megjelentek az új gondolatok, miszerint ki kéne araszolni a támogatásra szoruló állami struktúrákból. Elhangzott: a MÁV-Start a vasúti személyszállítás költségeinek mindössze huszonöt százalékát tudja beszedni az utasoktól. – Ennyit tesz lehetővé az emberek fizetőképessége – jelentette ki a minisztériumi szakpolitikus.

Finanszírozás

– Intelligens rendszerek, integráció, intermodalitás – Maros Šefčovič, a közlekedésért felelős szlovák uniós biztos meghallgatása során ezek voltak a központi kérdések – kezdte előadását Schmidt Szabolcs, az Európai Bizottság közlekedésbiztonsági főosztályvezetője. Schmidt szerint az Unió eltökélt célja a vasúti áruszállításban rejlő potenciál kihasználása, és ehhez szerkezeti és pénzügyi keretet is biztosít. Hozzávetőlegesen 920 millió eurós projektről van szó – az összeg az érintett partnerek együttműködését hivatott segíteni. Ezzel párhuzamosan elindult a pályáztatás a közlekedési projektek finanszírozó új CEF (Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (Connecting Europe Facility) programon belül. Magyarország a 2014–20-as ciklusban a közlekedésfejlesztésre a CEF-en belül folyó áron legalább 1075 millió eurónyi uniós forrást kaphat, hiszen hazánk „nagy várományosa a fejlesztésre szánt pénzeknek”. A pályázatok még ebben a hónapban vannak nyitva, az első körben 2016-ig állnak rendelkezésre a pénzügyi keretek. A pénz java vasúti, illetve folyami projektekre használható fel.

Külföldi előadók és kitüntetettek

A kétnapos, velencei fórumon számos logisztikai cég képviselője számolt be fejlesztéseiről, piaci tapasztalatairól. A hazai előadók mellett felszólalt Susanne Gebhardt, a LUB Consulting GmbH ügyvezető igazgatója, aki bemutatta az EU közlekedésfejlesztési irányait, különös tekintettel az új TEN-T hálózat kilenc közlekedési folyosójának „kizöldítésére”, Hülya Cilgi, aki korábban a Török Vasutak marketingvezetője volt, jelenleg a HC Consulting&Logistics ügyvezetője, és ebbéli minőségében tájékoztatott a Török Vasutaknál zajló liberalizációs folyamatokról, továbbá Vedran Devcic, Rijeka kikötő elnöke. Devcic a rijekai kikötő piaci pozícióinak megerősödéséről adott számot, egyúttal kiemelte Rijeka bővülő szerepét a Távol-Kelet és Európa közötti intermodális forgalomban. Ehhez nagymértékben hozzájárult az 50 millió eurós beruházással megvalósult Skrljevo projekt, amelynek keretében egy modern, jól felszerelt, mintegy 400 ezer négyzetméteres, saját tulajdonú háttérterminált létesítettek.

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) által „A kocka nincs elvetve” jelmondattal megrendezett kongresszuson átadták a Logisztikai Érdemrendet és a Logisztikai Életműdíjat. Előbbit Kautz István, a Masped Csoport elnök-vezérigazgatója, utóbbit Fullér István, a BILK Kombiterminál Zrt. idén nyugdíjba vonult vezérigazgatója kapta.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek