A legelső sztyuvi: nővérke a rettegő utasnak...
(A Roger-Wilco blog nyomán)
Ellen Church, diplomás ápolónő Iowaból, imádta a repülést. Megszerezte a pilótaigazolványt is, és próbált pilótaként munkát is szerezni, de persze az 1930-as években egy nő számára ez elérhetetlen volt.
A Boeing Air Transport (BAT) is elutasította a jelentkezését, de a főnökség mégis felfigyelt a találékony lány egy másik ötletére: alkalmazzanak a kereskedelmi járatok fedélzetén ápolónőket, az utasok megnyugtatására. Ez az elképzelés ma már nevetségesnek hangzik, de akkor nagyon is jó reklámot szimatoltak benne, és a BAT felvett nyolc lányt: valamennyien diplomás ápolónők voltak.
A cég szigorú követelményeket állított: a lányoknak egyedülállóknak kellett lenniük, nem lehettek idősebbek 25 évesnél, nem lehettek magasabbak 170 centinél, és a súlyuk nem lehetett több, mint 52 kiló.
Az első repülőjárat, melyre egyiküket, Ellent beosztották, a BAT Oakland-Chicago viszonylata volt, 1930. május 15-én. Ez a járat az utat 20 óra alatt tette meg, 13 leszállással. Az első sztyuvi-csapat hölgyeinek fizetése 125 dollár volt havonta. Ezért a pénzért amolyan utazószerelő beosztásuk is volt, sőt, nekik kellett megtankolniuk a gépet.
Ellen Church másfél év repülés után egy autóbalesetben szerzett sérülése miatt a földre kényszerült. Egyetemre járt, majd kórházban dolgozott. 1942-ben ismét repülni kezdett az amerikai hadsereg egészségügyi alakulatának századosaként, Észak-Afrikában és az európai hadszintéren dolgozott a sebesültek légimentésében. A háború után kitüntették, visszatért a földi ellátáshoz, 1965-ben lovasbaleset következtében vesztette életét. Ami pedig talán a legszebb elégtétel ezért az életútért: szülővárosa, az iowai Cresco légikikötőjének neve Ellen Church repülőtér.
