A legszebbek közt a 16-os vonal is

Antal Norbert   ·   2012.11.09. 12:24
BKV16_kicsi

Néhány héttel ezelőtt járta be a magyar sajtót az a hír, miszerint az ismeretterjesztő magazin Életre szóló utazások című kiadványa a világ hetedik legszebbjeként jelölte meg a budapesti 2-es villamos vonalát. Akkor azonban arról nem esett szó, hogy a fővárosban közlekedő 16-os buszcsalád vonala még előkelőbb helyen végzett a National Geographic (NG) egy másik, buszokról szóló listáján.

A leglátványosabbak közt Budapest maga mögé utasította többek közt Párizst, Rómát és Londont is, előtte végzett például Stockholm és Moszkva, a legszebbnek pedig az egyik New York-i buszos útvonalat találták a döntnökök.

Két 16-os busz találkozója a Lánchídon<br >A képre kattintva galéria nyílik a szerző felvételeiből.

A 16-os buszcsalád útvonala megérdemelten végzett a legszebb tíz közt, hiszen a Szent István Bazilika közeléből, a Deák Ferenc térről indulva a Várhegyen át jut el a Széll Kálmán térre, miközben áthalad a Lánchídon, ahonnan nagyon jól látszik például a Gellért-hegy a Szabadság-szoborral. Amint a 405-ös midi Ikarusok felküzdik magukat a hegyre, az utasok épp csak egy kőhajításnyira szállhatnak le a budai Vártól és számos múzeumtól, a következő megálló pedig a Mátyás-templom és a csodás panorámát kínáló Halászbástya.

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.