A Naprepülő óvatosan hazafelé tart

iho/repülés   ·   2012.07.17. 10:20
cim2

Hazafelé tart első interkontinentális repüléséről a világ első sikeres napenergia-meghajtású repülőgépe, a Solar Impulse.

Mint arról akkor beszámoltunk, május 25-én hajnalban startolt a svájci Payerne repülőteréről, ahonnan leszállás nélkül sikerült éjfél körül elérine Madridot, majd némi forgalmi várakozás után leszállnia. Az indulás a célpont, Rabat felé már kicsit nehézkesebb volt, ki kellett várni, amíg az időjárás jobbra fordul: a turbulenciákra rendkívül érzékeny, hatalmas fesztávú és nagyon könnyű gép csak június ötödikén repült át a marokkói fővárosba.

Leszállás után Rabatban <br>(fotók: Solar Impulse)

A visszaútra még hosszabban kellett várni, mert az egyre melegebb idő, az egyre erősebb besugárzás már azokban a magasságokban – hat-nyolcezer méteren – is termikessé teheti a levegőt, ahová a Solar Impulse felkapaszkodik. Hogy mennyire döntőek a szél- és turbulenciaviszonyok a napelemes-elektromos gép repülésére, azt jelzi, hogy mikor július 6-án végre a gép elindulhatott vissza Rabatból Madridba, megtörtént, hogy földhöz viszonyított sebessége mindössze 18 kilométer volt óránként!

Felszállás Madrid felé

Az utolsó hazafelé vezető szakaszt ennek okán kettéválasztották, a ma kora hajnalban Madridban felszállt gép a meteorológiai elemzések bázisán csak Toulouse-ig repül, nyilván azért, hogy ne kelljen megküzdenie a délután elkerülhetetlen feláramlásokkal, a Pireneusok átrepülése épp elég komoly feladat ezen a szakaszon, ez is érzékelhető a repülést követő weboldal bejegyzéseiből.

Sikeres landolás után Madridban

A gép pilótája ezen a szakaszon a program társalapítója, Bertrand Piccard, és érdekesmód a repülést ezalkalommal olyan kis magasságon tervezik, hogy a repülőgépvezetőnek nem lesz szüksége oxigénálarcra.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.