A Rafale megtáltosodott: az idei harmadik üzlet!

iho   ·   2015.05.11. 08:45
rafale_show9_cim

Sok év kudarca után sikerült az idei harmadik üzletet is nyélbe ütni: a franciák 4+ generációs, kéthajtóműves harci gépe kell Katarnak is. Az Öböl-menti ország, mint a Dassault-gépek régi vásárlója, huszonnégy példányt rendelt a modern, kiváló repülőtulajdonságokkal és igen fejlett elektronikával rendelkező, többfeladatú, de korábban Franciaországon kívül nem értékesített típusból.

A prototípus nagyon régen repült, az eladások viszont idáig késtek

Katar korábban Mirage F1-eseket, Alpha Jet kiképzőgépeket és Mirage 2000 harci gépeket használt, ezek közül ma tizenhárom Mirage 2000-es és hat Alpha Jet áll szolgálatban.

A Rafale prototípusa 1986-ban repült először, de mostanáig kellett várni arra, hogy a francia légierőn és a haditengerészeten kívül máshol is sikerüljön eladni, korábban elsősorban az ára miatt maradt alul a tendereken, de esélyeit csökkentette az F-35-ös megjelenése is, illetve volt olyan állam – Brazília – amely inkább a kisebb, olcsóbb üzemeltetésű illetve alacsonyabb áron megszerezhető egyhajtóműves Gripent választotta a Rafale helyett.

Igazi multirole harci gép, de a kategóriában a legdrágább

Év elején azonban először Egyiptomban tört meg a jég, huszonnégy Rafale leszállítására sikerült megállapodni, majd hosszas huzavona után sikerült részlegesen megkötni Indiával is az első szerződést harminchat gépre, ami pedig már-már teljesen reménytelennek látszott, mivel az indiaiak nehezen teljesíthető feltételekhez kötötték az üzletet a gép helyi gyártása és a technológia megosztása terén. A megállapodást a francia elnök és az indiai miniszterelnök még áprilisban jelentette be, de néhány napja arról is elhangzottak nyilatkozatok, hogy az ügy nincs lezárva, ennek a két kormány közti egyezségnek a részleteiről is még tárgyalnak a felek.

A Flightglobal azzal a megjegyzéssel adja hírül a katari megállapodást, hogy ezzel a franciák eddig szinte kizárólag Franciaországban repülő harci gépének exportja néhány hónap alatt annyira felfutott, hogy most már megközelíti a brit–német–olasz–spanyol együttműködésben készülő Eurofighter Typhoon – a gyártó országokon kívüli – kilencvenkilences rendelésállományát.

A franciák üzemeltetésében a Rafale már kiforrott típussá vált, ez is magyarázhatja a sikereket

A szaksajtó nemhivatalos információi szerint az indiai üzlet 25 százalékos árengedménynek köszönhető, a gép azonban így is pokolian drága, példányonként 220 millió dollár körüli. Az ár épp azért is maradt ilyen magas, mert a korábbi Dassault-típusok, például épp a Mirage 2000-es és a korábbi F-1-es az exporteladásokkal finanszírozták meg a gyártást és hozták be a fejlesztés költségeit.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az Erdélybe induló Történelmi Székely Gyors zarándokvonatra és az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek