A Siemens szállíthat metrókat Bangkokba

iho/vasút   ·   2016.06.11. 16:15
400px_bangkok_metro_siemens

A bangkoki tömegközlekedésért felelős BTSC részvénytársaság huszonkét négykocsis metrószerelvényt rendelt a Siemensből, valamint a török Bozankaya cégből álló konzorciumtól. A szerelvényeket Törökországban, a Bozankaya ankarai üzemében fogják gyártani. A Siemens által leszállítandó berendezések és szolgáltatások tartalmazzák a forgózsámolyokat, a vontatási és fékrendszereket, a kiegészítő rendszereket, a projektirányítást, valamint a szerelvények fejlesztését, tervezését és üzembe helyezését.  A Siemens a járművek szervizelését és karbantartását tizenhat évig vállalja. Az első szerelvényeket az ütemterv szerint 2018-ban szállítják majd le, a fennmaradó járműveket 2019-ben veheti át a BTSC. A vonatok a meglevő BTS (Skytrain) rendszeren és a Green Line (Zöld Vonal) meghosszabbított szakaszain fognak üzemelni.

Jochen Eickholt, a Siemens Mobility Divíziójának igazgatója arról számolt be, hogy a Siemens már sok éve működik együtt sikeresen a BTSC-vel, az új szerelvényekkel pedig problémamentesen folytatódhat majd a bangkoki sikertörténet. A speciális tervezésű, nagy kapacitású járművek lehetővé teszik a várhatóan napi több mint egymillió utas szállítását.

Huszonkét metrószerelvényt vásárol Bangkok a német Siemens és a török Bozankaya konzorciumától (látványterv: Siemens)

Thaiföld fővárosát, Bangkokot az ázsiai és csendes-óceáni térség egyik legfontosabb gazdasági központjának tartják. A Bangkoki Nagyvárosi Régió vonzó városi lehetőségeivel az ország szíve, ahol a lakosok száma közel húszmillió. A régió népessége folyamatosan nő, és a Világbank valószínűnek tartja, hogy a század közepére az ország lakosságának körülbelül hatvan százaléka Bangkokban, illetve a város környékén fog élni: ez a jelenlegi lélekszámnál tízmillióval több embert jelent. A város számára hatalmas kihívás lakói mobilitásának, közlekedésének biztosítása. Annak érdekében, hogy megfeleljenek ennek a kihívásnak, Bangkok várostervezői és közlekedéstervezési szakemberei még 1994-ben kidolgoztak egy ambiciózus mestertervet: ez volt a Bangkoki Tömegközlekedés Fejlesztési Terv, több mint egy tucat új metró- és helyi érdekű vasútvonallal. A tervek előirányzata szerint 2021-re a tömegközlekedési rendszereket igénybe vevők aránya a jelenlegi negyven százalékról hatvan százalékra fog nőni. Ez az ambiciózus cél megköveteli a város tömegközlekedésre használt vasútvonalainak szisztematikus bővítését.

Bangkok első három nagy kapacitású vasúti tömegközlekedési rendszerét a Siemens Mobility tervezte és valósította meg, ezek képezik a további bővítés alapját. A Siemens bangkoki vonalhálózaton (Bangkok Transit System, BTS) használt Skytrain elnevezésű, kezdetben huszonhárom kilométer hosszú magasvasúti rendszere volt az első gyorsforgalmi személyszállító rendszer, amit a thaiföldi világvárosban építettek, és ami 1999-es felavatása óta jelentősen csökkentette az egyéni közlekedés mértékét. A hálózatot későb tizenhárom kilométerrel bővítették. A két jelenlegi bővítési projekt további harminckét kilométerrel növeli meg a vonalhálózat hosszát, beleértve a Sukhumvit-vonaltól délre fekvő tizenhárom kilométeres szakaszt, amely hét állomást érint, valamint a Sukhumvit vonaltól északra vezető, tizenhat új állomást kiszolgáló, tizenkilenc kilométer hosszú szakaszt. A bővítésekkel a hálózat teljes hossza hatvannyolc kilométer lesz. Az ütemterv szerint a Bearing és Samut Prakan közötti, déli irányú bővítést 2018 végére fogják befejezni. A Mo Chit és Khu Khot közötti, északi irányú bővítő szakasz a tervek szerint 2020-ra lesz üzemképes.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek