A vasút-villamosítás harminc éve Szegeden

iho/vasút   ·   2012.05.14. 07:30
00

Szegedre 1982. május 15-én gördült be először V43 1354 pályaszámú villamos mozdony, amelyet most a 30 éves ünnepségünkön is viszontláthatunk. Az akkori nagy ünnepélyen méltón tisztelegtek a MÁV, a város és a megye prominens vezetői is. A húsz éve működő Vasúttörténeti Alapítvány kezdeményezésére és a MÁV szakszolgálatainak segítségével a közelmúlt eme technikatörténeti emléke előtt most fejet hajtunk egy kis ünnepség keretében. Korhűek szeretnénk lenni, ezért az ünnepi alkalomra ugyanaz a mozdony fog megérkezni, mint akkor, és ugyanaz a két kolléga fog rajta tevékenykedni, egy kicsit visszatérve erre az alkalomra nyugdíjas idejükből.

Felsővezetékes járművek, pályaépítők Kecskeméten – huszonkilenc évvel a vezeték kihúzása után<br>(Kemsei Zoltán felvételei)

Az alapítvány szép üvegmatricákat készíttetett ezen alkalomból és valamennyi szegedi villamosmozdony oldalsó ablakaira kihelyezve tudatja az évfordulós eseményt – bármerre is járnak hazánk vasútvonalain. Ez a rendezvény igazi MÁV-os összefogás, hiszen szinte mindegyik társszolgálat valamilyen szinten részt vállalt a szervezésben. A Vasúti Erősáramú Alapítvány is derekasan segített a felmerülő költségek fedezésében. Végre az utascsarnokban lévő üres árusítópavilonok is funkciót kapnak – ha csak egy időre is –, a Resti Zrt. hozzájárulásával vasút-villamosítás témájú kiállítás nyílik.

Szegedre tartó intercity Kiskunfélegyházán

Az ünnepség helyszíne: Szeged, személypályaudvar 1. vágányánál a fedett peronrész vége, időpontja: 2012. május 15-én 16 órai kezdettel. Ünnepi beszédet mond: Szabó Gyula, a Vasúttörténeti Alapítvány kuratóriumi elnöke és Drávucz Ervin alosztályvezető, MÁV Zrt.

Az ünnepi mozdony megkoszorúzása után az ideiglenes kiállítás megnyitása. A zárt üvegpavilonban berendezett tárlatot folyamatosan meg lehet tekinteni.  

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Vasúttörténeti Alapítvány Kuratóriuma

Kapcsolódó hírek

Ellátási lánc Közlekedésfejlesztés Vasút Kutatás-fejlesztés Közlekedéstervezés Nagyvasút

Stratégiai szövetség a jövő mérnökeiért: szorosabbra fűzi az együttműködést a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a V-Híd Csoport

iho   ·   2025.01.10. 12:00

Cél, hogy az Építőmérnöki Kar hallgatói gyakorlati és versenyképes tudást szerezzenek, a már szakmában dolgozók pedig folyamatos képzést kapjanak. Az oktatási programok és a kooperatív képzések mellett a felek kutatás-fejlesztési területen is aktívan együttműködnek.

Vasút Nagyvasút

Schengen csúszva a magyar–román vasúti határon

Tevan Imre   ·   2025.01.10. 09:00

Tényleg megint mindenki hülye a magyar vasút körül? Ezért várják ki továbbra is a vonatok Magyarország és Románia között azt az időt, ameddig tavalyig a határellenőrzés tartott? Annak ellenére, hogy január 1-jétől már nincs ellenőrzés. A körülmények ismeretében a válaszunk: nem. Hosszabb folyamatról van szó, a menetidő talán az év közepétől csökkenhet.