A Viharmadarak pilótája véletlenül leállította a hajtóművet

iho   ·   2016.12.19. 16:15
cim

Az idei nyár első napjainak különös szenzációja volt, hogy egy hét alatt négy világhírű katonai bemutató csoportot ért baleset, közülük a két amerikai kötelék, a légierő Viharmadarak és a tengerészet Kék Angyalok formációjának egy-egy gépe egymástól távol, más-más államban, de egy órán belül zuhant le, sajnos a Blue Angels F-18-asának pilótája életét is vesztette. Később az Orosz Vitézek egyik Szuhoja szenvedett balesetet és halt meg a pilóta is, majd a Patrouille Suisse két F5-öse ütközött a levegőben, az egyik leszállt, a másik szintén lezuhant, de a pilótája sikeresen katapultált.

A Blue Angels négy gépe a szólista halála után

Szeptemberben számoltunk be a Blue Angels tagja, Jeff Kuss százados balesetének kivizsgálásáról: a jelentés szerint egy felkészülési repülés során Tenessee államban a szólista alacsonyan kezdett egy manővert és a hátára fordított gépet a föld felé lehúzva nem kapcsolta ki az utánégetőt, a túl gyorsan és túl alacsonyan végrehajtott figurából a tiszt nem tudta kivenni a gépet és a földnek ütközött, a pilótának nem maradt ideje a gép elhagyására.

Sokféle híresztelés terjedt a légierő Thunderbirds F-16-osának a balesetéről is, amely azután történt, hogy a coloradói US Air Force Academy évzáróján, az Egyesült Államok elnökének jelenlétében a kötelék áthúzott az ünnepség helyszíne felett. A levegőben történt hajtóműleállást eléggé biztosan lehetett tudni, az okát nem, csak annyit, hogy a pilóta először kikormányozta a gépet az épületek fölül és az F-16-os lakatlan területre zuhant, de Alex Turner őrnagy előtte katapultált, sőt, nem sokkal később jelenthette az elnöknek a sikeres megmenekülését.

Az F-16-os roncsa

Az első hírek műszaki, közelebbről hajtóműhibát említettek, az abszolút nem hivatalosan terjedő hírek szerint viszont a gépnek egyszerűen kifogyott az üzemanyaga, és azért zuhant le. A légierő parancsnokságának közleménye ezért is hangsúlyozza, hogy az üzemanyag (elégtelen) mennyisége, vagyis kifogyása nem volt oka a balesetnek, a baleset pillanataiban az F-16-osnak még mintegy 900 fontnyi kerozinja volt, közvetlenül leszállás előtt.

A jelentés szerint a baleset oka az volt, hogy a pilóta a Peterson légibázis pályájára történő behelyezkedéskor egy kapcsoló meghibásodása miatt alapgáz helyett véletlenül teljesen kikapcsolta a hajtóművet. A kapcsolónak épp azt kellett volna megakadályoznia, hogy a gázkar hátrahúzásával akaratlanul is le lehessen állítani a hajtóművet: ez csak akkor történhetne meg, ha a pilóta ugyanakkor ezt a kapcsolót is megnyomja, és ezzel tudja elforgatva teljesen leállítás állásba húzni a gázkart, amint ez a The Aviationist által közölt felvételen látható.

Ebben az esetben azonban a hibás kapcsoló eleve rossz pozícióban ragadt, tehát tovább engedte a gázkart hátra és elforgatva, amikor még a gép a levegőben volt. A hajtómű leállt, megszűnt a tolóerő, és a pilótának, noha siklásban próbálkozott vele, nem volt már ideje az újraindításra.

A kapcsoló hibás működését felgyülemlett szennyeződés vagy törmelék okozta, valamint a kapcsoló szerkezetében adódó hiba, fogalmaz a jelentés, amihez a légierő harcászati parancsnokságának szóvivője azt tette hozzá, valójában karbantartási kérdésről van szó. A repülés előtt két nappal esett át a gép alapos átvizsgáláson, de a jelenlegi előírások nem teszik kötelezővé, hogy ennek a kapcsolónak a működését minden felszállás előtt ellenőrizzék. Ezen a szóvivő szerint éppúgy változtatnak majd, mint magának a kapcsolónak a szerkezetén.

Taylor őrnagy hamarosan ismét csatlakozhatott társaihoz, és repülhette a bemutatókat

A jelentés szerint egyébként a gép értéke lezuhanásakor 29 millió dollár volt, a baleset nem okozott járulékos károkat a földön, a típussal több mint 1200 órát repült pilóta pedig nem sokkal az esemény után ismét részese lehetett a kötelék bemutatóinak.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.