A Westbahn kínai DDEMU-ja a Keletiben

Éppen egy éve tűnt fel Dunakeszin az osztrák vasúttársaság összegraffitizett villamos motorvonata. Ezúttal egy frissen festett szerelvény mutatta meg magát a fővárosi fejpályaudvaron.
Amikor tavaly hírét vettük, hogy a Westbahn-féle, kínai, CRRC ZELC-gyártmányú, emeletes villamos motorvonat a Magyar Vagon Dunakeszi Járműgyártó, Javító és Karbantartó Korlátolt Felelősségű Társaság dunakeszi telephelyén rostokol, régi reflexeinknek engedve azonnal igyekeztünk megtudni: mi célból? Ám érdemi választ nem kaptunk, és jó okunk van feltételezni azt, hogy a vonatkozó körülmények azóta sem változtak meg.
Ezek után, ami tudható. Június 11-én, Dunakeszin készült egy felvétel ugyanarról a graffitis DDMU-ról (Double -Deck Electric Multiple Unit), ami a járműjavítóban már egy évvel ezelőtt is felhívta magára a figyelmet. A június 16-án megörökített motorvonat (lásd fotónkat, készítette: Hóbor Bálint) azonban teljesen új/felújított vasúti jármű benyomását keltette a Keleti 12. (?) vágányán, összefújás-mentesen csillogott, az utastér üléseit lefóliázták. Tehát öt nap telt el a még graffitis, illetve a hibátlan fényezésű motorvonatot ábrázoló felvételek elkészülte között.
Egy nappal (azaz június 17-én, ma…) később ismét felbukkant itthoni kép – amelynek közlésére a június 11-én készülthöz hasonlóan nem vagyunk felhatalmazva – a westbahnos portékáról, ám ez különbözött az egy nappal korábban látottaktól: már vonatba volt sorozva, és menetszélálló védőfóliával (?) vonták be a vonófej vezetőállásának külső részét.
Hat évvel ezelőtt derült ki, hogy a Westbahn összesen négy DDEMU-t vesz bérbe a CRRC-től, a paktumról a szerződést még 2019 végén kötötték meg a felek. Az eredeti elképzelések szerint az emeletesek legkésőbb 2023 végére kapták volna meg a forgalomba állásukhoz szükséges engedélyeket. Tavaly márciusban Thomas Posch, a Westbahn ügyvezetője pedig arról beszélt, noha a korábbi engedélyeztetési határidőkből már kifutottak, biztosak benne, hogy a motorvonatok forgalomba fognak állni. Posch szavaiból az is kiderült, hogy a járművek engedélyeztetését Ausztria, Németország és Szlovákia mellett Magyarországon is célul tűzték ki. Idén viszont már az fakasztotta mosolyra az iparági fejlemények iránt érdeklődőket, hogy a társaság a Stadlertől vett gördülőállományt.
Ugyancsak tavalyi keltezésű a hír: szeptemberben arról számolhattunk be, hogy a CRRC ZELC partnerségre lépett a magyar Acemil vállalattal egy új gördülőállomány-gyártó üzem építésére Magyarországon. A fő célpontok a fővonali mozdonyok, tolatómozdonyok, villamos motorvonatok és emeletes kocsik gyártása.
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!