Akik ott voltak Fehérvárott a baleset idején

Arra kértük olvasóinkat, ha ott voltak, számoljanak be a késő esti 30a vonali balesetről. Az alábbi levél péntek hajnalban, fél kettőkor érkezett. Szerkesztve, de nem átírva közöljük:

„Nemrég értem haza Kelenföldről, olvasom Önöket, s mint az esti székesfehérvári feltartóztatás elszenvedője, igyekszem beszámolni.

A 971. sz. vonattal pontosan értünk be Fehérvárra, az 5. vágányra. A gépcsere megtörtént, de volt még öt perc a továbbindulásig. A 6. vágányon ekkor átengedték azt a bizonyos tartályvonatot, amely utolsó kocsijával a mi villanygépünkkel majd' egy vonalban megállt. Pár perc múlva a jegyvizsgálónktól megtudtuk az okát. Hogy mi mindent rántott magával, nem tudom, nyilván nem kívántam terepszemlét tartani a váltókörzetben, nem az én dolgom. Előre sétálva annyit láttam, hogy az elsőtől a hetedikig minden vágány elakadt. A havaria után kb. nyolc perccel beérkezett a 851-es vonat a 7. vágányra.

Legalább negyed óra csendes elteltét követően kezdődött a szokásos blöffölés a hangosbemondóban, hogy ezek a vonatok előre láthatólag 20 percet késnek. Később 30, 40, 50, 60, 100, később 120, 180 perc következett.

Minden megállt, a nem tájékoztatott, de sokat tapasztalt jegyvizsgálók nem győzték az utasok nyugtatgatását. Volt, aki az esti bécsit akarta elérni Kelenföldön, volt, aki az utolsó miskolcit a Keletiben.

Azt, hogy Siófokról jönnek a felsővezetések, bizonyára tudta az állomási szolgálat, csak az utasokat tájékoztatták hamisan, hiszen magától nem gyógyul be semmi 20, 30, 40, 50, 60 perc alatt, amíg nincs is ott a szakember. A felmentők mintegy 75-80 perc múlva érkeztek meg, addigra besötétedett, s a szolgálat tovább blöffölt a várható késésekkel, legtöbbször a pontos idő már percekkel meghaladta a jósoltat, de nem zavartatták magukat. Elbújtak a forgalmi irodába, csak a jegyvizsgálók és a tolatószemélyzet volt a peronokon. Kíváncsi voltam, hogy fér majd be a sok páratlan szerelvény. Elfért, mert nemigen érkeztek, noha az idejük ott lett volna.

Egy infó hangzott el, hogy elsőként a 851-es indul majd tovább. Az első vágányon álló személyt minden érkezéskor úgy kommentálták, hogy indul Budapest felé, mintha minden a legnagyobb rendben lett volna. Amikor bejött Tapolcáról a 19711-es, a leszállók futottak a 7. vágányhoz az aluljárón át, mert azt hitték, már a csatlakozó 901-es áll ott, s az mindjárt indul. Nem tudom, hová dugták, de a 901. gyorsról addig egy hang el nem hangzott egy teljes órán át, egyáltalán létezik-e, amíg meg nem jött késve az öt kocsijával. Ekkor kaptuk a hangosból a tájékoztatást, hogy elsőként az indul tovább Budapest felé. Nem kívántam lefényképezni vakuval a tömeget, amelyik bő két órás tanácstalanság után igyekezett csomaggal, gyerekkel, kerékpárral arra felférni. (Gusztustalannak tűnt, noha teljesen jogos volt a szöveg, hogy arra gyorsvonati pótjegy is kell. Amúgy bizonyára minden felférőnek volt, elvégre két, egyenként 7-8 kocsis gyorsvonat abszolút elhanyagolt várakozói voltak.) A teljes peronszélességen álltak, az utolsó kocsi mögött mintegy húsz méterig. Sok idő kellett, végül is volt, aki felfért.

22.20 körül bejelentették, hogy a 21.55-kor induló budapesti személyvonat 'ma elmarad'... Addig egy árva szó nem volt róla sem.

Más vonatokról időnként elhangzott annyi: „előre láthatólag” – szünet – „késik”. Komoly infó!

22.30-kor azt a tájékoztatást adta a hangosbemondó, hogy a 851-es 180 perces késéssel megy tovább, azaz 10 perc múlva. Minthogy indult már szerelvény Budapest felé, elhittük. Helyette 22.44-kor elment a 971-es, az eredetileg elsőnek ajánlott 851-esről ezután hanyag eleganciával bejelentették, hogy ma nem közlekedik.

Át kellett mennünk az időközben beérkezett nagykanizsai személyvonatra, amellyel 22.49-kor el is indulhattunk.

Nekem, mint utasnak nem kell tudnom, mi folyt a háttérben, próbáltak-e egyáltalán megoldást találni arra, ne várjunk három órát ezer valahányan a továbbutazásra. Minthogy Börgönd felől két motorvonat is beérkezett, az a kijárat rendelkezésre állt, uram bocsá' Pusztaszabolcson át, addig egy diesel előfogattal, a Nyugat-Dunántúl felől érkező legkevesebb ezer ember mintegy 50 perc késéssel Budapestre érhetett volna, de erre az illetékesek bizonyára nem gondoltak. Elég volt rákérdezni a helyi volán forgalmi diszpécserre, tud-e 8–10 buszt kiállítani késő este, a nemleges válasz borítékolható volt, a menlevél tehát megvolt. Ha tudták, hogy a 7. vágányról egyhamar nem meneszthető a vonat, s voltak olyan szerencsétlenek, hogy arra befogadták, végülis kitolhatták és átállíthatták volna egy másikra. Úgy látszik, csak a személyszállító vonatok zavarták a helyzetet, mert a már gép nélküli tartályvonatot később vitte át egy Szergej egy tehervonati vágányra, a budapesti kijárati váltócsoport igénybe vételével. Azt is tudom, hogy a szedőtörés akár a mi gépünkén is bekövetkezhetett volna, hiszen a mi szerelvényünk is arra járt volna ki, nem tudom a törés konkrét okát, a vezeték lazulása stb. is lehetett az oka, nem biztos, hogy a magánvasút a hibás, ami van, el is romolhat. Na de a felelős emberi gondolkodás, döntésképesség és döntési szándék nem lehet romlandó!

Végül is mi vagyunk a hülyék, hogy a vasutat választottuk.

Bizonyára volt magasabb beosztású közömbös illetékes is, de egy teljesen biztos: a székesfehérvári forgalmi szolgálat tökéletesen levizsgázott közömbös utasellenességből.

Tudom, amilyen a mosdó, olyan a törölköző. Boldog emlékű Sípos vezérigazgató úr, –pláne Bebrits – bizonyára forog a sírjában.

Moldova György egykori tárgyszerű könyve a mai helyzethez képest gyermekmese. Mára ugyanis sem hülye, sem megszállott nem maradt, csak a főnökének éppen megfelelő alkalmazott.

Egy boldogtalan utas, egykori örömmel tevékenykedő vasúti munkatárs, mára a mai magyar közösségi közlekedés több évtizedes szomorú szenvedője, amúgy őszinte vasútbarát.”

* * *

Gimnazista olvasónk is ott volt csütörtök este Fehérvárott, ő így emlékszik vissza a történtekre:

„Csütörtökön a 971-es vonattal hoztunk haza gólyatáborból körülbelül százötven gyerekkel, így kicsit rosszkor jött ez a probléma, de szerencsére a gólyák megoldották a hangulatot. Mikor olvastam a cikket, valamint hogy számoljunk be, először nem akartam írni, de miután megjelent egy olvasói levél, úgy döntöttem írok, mert nem minden úgy volt, ahogy az illető mondta.

A vonatot Káptalanfüreden miattunk megállították, így Almádiba körülbelül hat-hét perc késéssel érkeztünk. Fehérvárra három perces késéssel 19.12-kor érkeztünk meg az ötödik vágányra. A két-három vágánnyal odébb várakozó Traxxunk kihúzott, a dízel lejárt, Traxx rájárt, és vártunk az indulásig. Miközben a Traxx rájárt, elengedték a tehervonatot. Aztán csak vártunk és vártunk. A gyerekek már kérdezték miért nem megyünk, de körülbelül húsz perc után sem tudtunk semmit. Közben (körülbelül 19.20-kor) bejött a 851-es vonat is a hetedik vágányra. A hangos húsz percnél kezdte a bemondást, előbb a mienkre, majd a 851-esre is. A hangoson jókat nevettünk, és fogadtunk minden bemondásnál, hogy most mennyit mond be; mindig egyre többet s többet mondott. Százhúsz percnél nem mondott többet, pedig késésünk bőven meghaladta ezt.

A kalauzunktól tudtuk meg jó fél órával az incidens után, hogy mi történt. Ekkor végig mentünk a gólyáink között, hogy akkor szálljunk le, és játszunk valamit. Leszálltunk 120-an, eljártuk a táncunkat, ösztönöztük a szakembereket a problémamegoldásra. A peronon teljes szélességben táncoltunk, kalauzok, mozdonyvezetők jöttek nézni minket, jó hangulatot csináltunk.

Közben folyamatosan kérdezgettünk a mozdonyvezetőnket is, mikor van esély indulásra. Rendes ember volt, beszélgettünk is vele, és vele is fogadtunk, hogy most mennyi késést mond be az utastájékoztatás, sajnos ő nyert.

Közben jöttek a kalauzok, hogy át akartak minket szállítani a 851-re. Százötven gyerekkel, cuccokkal elég nehéz lett volna. Először azt mondták van hely, majd mikor mi kérdeztünk vissza, hogy 'ennyi emberre?' arra már nem volt a válasz. Pár perccel később jött egy másik kalauz, aki visszamondta az átszállítást. Természetesen mi egyáltalán nem mentünk volna bele ebbe.

Két óra várakozás után bemondták, hogy a Szombathelyről jövő gyors lesz az első vonat ami a Délibe indul, így rengeteg ember jött át a többi vonatról ahhoz a vonathoz. Persze ez már a negyedik változtatás volt a vonatok sorrendjében: először úgy volt, hogy mi indulunk elsőnek, utána hogy a 851, mert az nem áll meg sehol csak Kelenföldön, mi meg még 4 helyen. Majd utána újra mi indulunk, végül berakták elénk a szombathelyit.

A szombathelyi gyors 21.40 körül érkezett, gyors felszállás után indult is. Rá pár percre minket is felküldtek a kalauzok, és végül két óra tizennyolc perc késéssel 21.48-kor indultunk el Pest felé. Menetrend szerinti huszonegy perc várakozás helyett százötvenhat percet vártunk. Indulás után már eseménymentes volt az út, pár perc késést még összeszedtünk, így végül a Délibe 20.29 helyett 23.09-re értünk be százhatvan perc késéssel a szülők nagy örömére.

Egy gimnazista vasútbarát”

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!