Alitalia-Etihad: a házassági engedély és a háttere

iho   ·   2014.11.21. 16:15
cim4

Az Európai Bizottság jóváhagyta az Alitalia-Etihad házasságot, a két légitársaság pedig szinte azonnal bejelentette az új járatokat és a kiterjesztett code-share üzemeltetést. Az augusztusban tető alá hozott megállapodás szerint az Etihad Airways az olasz nemzeti légitársaság 49 százalékos tulajdonrészét vásárolhatja meg 387,5 millió euróért, a tranzakció teljes értéke azonban 1,75 milliárd euró.

Az Európai Bizottság közleményében leszögezte, a tervezett összeolvadás illetve partnerség megfelel az európai versenyszabályoknak. Ami pedig a lényeget illeti, az olasz nemzeti légitársaság megmenekül a csődtől, sőt, a frigy hosszú távon komoly fejlődési esélyeket nyújt az Alitaliának.

Mint arról korábban beszámoltunk, a felek számára korábban nem volt biztosra vehető, hogy az Európai Bizottság pozitív döntést hoz és engedélyezi az összeolvadást. Az uniós kifogások jelentős részben arra vonatkoztak, az EB korábbi kifogásai alapján, hogy az Etihad a felénél kevesebb tulajdonrész ellenére gyakorlatilag át fogja venni az olasz légitársaság vezetését, és az európai szabályokkal ellentétes, hogy egy uniós társaságnak Unión kívüli legyen a főnöksége, pláne Unión kívüli állami támogatás mellett.

Ezt a dilemmát októberben az Etihad azzal oldotta fel, hogy egy mini légitársasági szövetséget alapított azokból a cégekből, amelyekben már van részesedése, így tagja az Etihad Partners rendszernek az AirBerlin, az Air Serbia, az Air Seychelles, az indiai Jet Airways, a Darwin Airline és persze maga az Etihad Airways. A cégek összehangolják hálózatukat, menetrendjüket, közös beruházási politikát követnek, ami természetesen a gépbeszerzésekre is vonatkozhat, hasonló kabinkialakítást és fedélzeti ellátást, összehangolt szolgáltatásokat hoznak a piacra, röviden és kissé leegyszerűsítve: a tagok valójában egy szinte globális mega-légitársaság egységei lesznek.

Várható, hogy amint az engedély birtokában az Alitalia-Etihad frigy hivatalosan is megköttetik, az Alitalia azonnal belép az Etihad Partners szövetségbe, így aztán megmaradhat az Unió kívánalmai szerint az olasz többségű igazgatótanács. Hogy a partnerség meghirdetésekor a résztvevők teljes egyenlőségét hangsúlyozták, az gyaníthatóan az elengedhetetlen szöveg volt a különféle regulációk kielégítésére, valójában a legfontosabb döntéseket az egyes légitársaságokra nézve nyilván a partnerség „közös” vezetése hozza majd, az alapító és a legerősebb résztvevő, a tulajdonrészeket is birtokló Etihad meghatározó súlya mellett.

A Bizottság engedélyének megadásához egyes hírek szerint más is kellett: lemondás néhány járatjogról olyan vonalakon, ahol az Etihad résztulajdoni partnerei eddig gyakorlatilag egyeduralkodók voltak, például a Róma–Belgrád vonalon.

Az uniós jóváhagyás után az Alitalia sietett bejelenteni két új járat tavaszi beindítását: március 29-étől Milánóból és Velencéből indulnak gépek Abu Dhabiba, a milánói vonalon 777-esek, a velencein A330-asok repülnek majd naponta. A meglévő Róma-Abu Dhabi járatokkal együtt a heti kapcsolat a két ország között negyvenkettőre nő, merthogy természetesen maga az Etihad is járatja gépeit Olaszországba.

Az igazi „trükk” azonban abból adódik, hogy az Alitalia tizenöt belföldi járata is megkapja az Etihad járatszámait, magyarán a házasság kötelékében az olaszországi nagyvárosok közti hálózat egyben az Öböl-menti társaság illetve az ugyancsak Etihad-járatszámot nyerő hosszú távú Alitalia-járatok ráhordójaként működik, biztosítva ezzel a megfelelő utasmennyiséget Abu Dhabiba, sőt, onnan kedvező átszállási feltételekkel tovább az Etihad járataira Ázsia és Ausztrália felé.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek