Alitalia: két nap az élet?

iho   ·   2013.10.10. 20:00
cim

Az Alitalia 300 millió eurós tőkeemelést és 200 millió eurónyi hitelt kellene, hogy kapjon a túléléshez, ezt hozták nyilvánosságra a tegnapi tárgyalások után a cég 14 ezer alkalmazottját tömörítő szakszervezetek képviselői. A tőkeemelés felét nyilvános befektetők, a másik 150 milliót a részvényesek kell, hogy összeadják, jelezték a nyilatkozatok.

A szakszervezetek konkrétan elsősorban az Alitalia negyedrészét birtokló Air France/KLM felől várják a részvényesi oldalon a segítséget a légitársaság megmentésére. Mint korábban megírtuk, a francia–holland csoport francia részvénytulajdonosai már jelezték, nem óhajtanak több pénzt költeni az olasz légitársaság megmentésére, tekintettel arra, hogy 2008–2009-ben az akkori mentőakció során az akkori miniszterelnök, Silvio Berlusconi megakadályozta, hogy a nemzeti légitársaságban a konkurens csoport többségi tulajdont szerezzen.

A közepes és rövidtávú piacon a nemzeti légitársaságot megverték a diszkontok

Az Alitalia vezetése csütörtökön és pénteken folytat megbeszéléseket a partnerekkel a megoldásról, ami jelentheti az AF/KLM jelenlegi 25 százalékos tulajdonrészének többségivé emelését is, de ha a csoport nem akar lépni, akkor bankokhoz kell fordulniuk. Ha viszont így sem sikerül összeszedni a szükséges összegeket, már szombaton bekövetkezhet a csőd és a leállás. Az Alitalia fő kerozinszállítója, az Eni ugyanis szombattól nem ad üzemanyagot, tekintettel a jelenlegi 30 millió eurós kiegyenlítetlen tartozásra.

A szakszervezeti vezetők egyike „Párizsból vezérelt” csődbejuttatásról beszélt, miközben az is nyilvánossá vált, hogy az olasz légitársaság teljes adósságállománya ismét egymilliárd euró körülire emelkedett, ami nagyjából megfelel az előző 2008-as krízis szintjének, de ehhez jön még 840 milliónyi nettó veszteség, miközben a kilábalási stratégia láthatóan ugyancsak nem működik újabb tőkeinjekció nélkül.

Az olasz nemzeti légitársaság maradjon olasz többségű – ebbe most belebukhat az Alitalia

Mint arról az iho/repülés is nemrég beszámolt, az üzemi veszteségek csökkenése a tavasszal belépett új vezetés elképzelései szerint akkor lenne elképzelhető, ha a cég visszavonulna az európai piacról, amelyen az LC-társaságokkal szemben alulmaradt, és sokkal inkább a gazdaságosan üzemeltethető interkontinentális hálózatot fejlesztené, ehhez azonban megint csak euró-százmilliók kellenek, hogy felfrissítsék jelenlegi nagyhatótávolságú flottát.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek