Alitalia-saga: megállapodás Brüsszellel és sztrájk

iho/repülés   ·   2021.07.07. 12:05
DSC_0154

A szakszervezetek továbbra sem fogadják el a leépítést és a flottacsökkentést. Az utód Ita indulása csak novemberre várható, kérdés, képes-e fenntartani működését addig az Alitalia.

Csak néhány nappal azután, hogy hosszas tárgyalások nyomán megszületett a megegyezés az Unió és Olaszország között az Alitalia jövőjéről, megszületett a válasz is, egy egynapos sztrájk képében. Ami eléggé könnyen megjósolható volt: szinte valamennyi összeállításunk a csődös légitársaság átalakításának eddigi terveiről azzal zárult, hogy a szakszervezetek, illetve a politikai szereplők némelyike sem hajlandó elfogadni az újraindítás feltételeit.

A most szentesített terv részleteiről tavasszal számoltunk be, az akkor nyilvánosságra hozott számok szerint az Alitalia nyomán alakuló, de azzal semmilyen tekintetben nem jogfolytonos új cég, az Ita

  • étrehozására szolgáló állami alap hárommilliárd euróról egymilliárdra csökken,
  • a flotta a jelenlegi száz körüli helyett 43–45 gépből áll majd.

A legkényesebb kérdés – ez derült ki most is – a létszám, amelynek 4500-ra kell csökkennie. Az indulás valószínű dátuma pedig a korábban kijelölt április helyett június 1. lett volna.

(fotók: Alitalia)

Négy olasz légiközlekedési szakszervezet már akkor jelezte, az alkalmazotti leépítés „elfogadhatatlan”, de szerintük a tízezres létszámhoz és a százgépes flottához is ragaszkodni kell, különben az új cég nem lesz – mondhatjuk így is, az sem lesz – versenyképes a piacon.

Az uniós megállapodás ellen már csak azért is tiltakoznak, politikai erők egyetértésével, mert nem tartják elképzelhetőnek, hogy az olasz nemzeti büszkeséget jelképező Alitalia neve ne maradjon fenn a továbbiakban.

A tiltakozás tehát légiközlekedési sztrájk formájában jelentkezett, amelynek következtében az Alitalia több, mint száz járatát kellett, hogy kedden törölje, köztük azokat is, amelyek hétfő éjfél után értek volna földet.

A legfrissebb hírek szerint az olasz kormány és az Unió tárgyalásai a múlt heti megállapodás ellenére sem zárultak le, mert mégis csak van egy konfliktusos pont, nevezetesen az, hogy az Alitalia által eladott, de különböző okok miatt le nem repült jegyek felhasználhatók-e az új légitársaság, az Ita majdani járataira, miután az Alitalia lezárja a működését. Az induló légitársaság átveheti az Alitalia repülési tevékenységét, de mind a földi kiszolgáló, mind a karbantartó ágazat csak akkor kerülhet az Ita kezelésébe, ha erre más jelentkezőknél kedvezőbb ajánlatot tesz, az alkalmazottak száma 3000–3500 lesz.

Viszont mindehhez módosítani kell az üzleti tervet, az új légitársaság lehetséges indulását most november közepére tervezik, de lapjelentések szerint ez a dátum sem biztos. És az is kérdés, vajon nem áll le korábban az Alitalia, ha kifogynak az utolsó tartalékai, megszűnik a likviditása.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek