An-70: sikeres próbaút, sikertelen együttműködés

iho   ·   2014.06.16. 10:00
cim3

Sikeres nagytávolságú próbarepülést tartott a kilencvenes évek eleje óta vajúdó An-70-es, amely elméletileg még mindig ukrán-orosz közös fejlesztés tárgya, azonban a legutóbbi fejlemények az oroszok sokadszori, de talán végleges kivonulását jelzik.

A kijevi Antonov közleménye illetve az ukrán hírügynökség jelentése szerint a katonai szállítógép első és egyetlen példánya nyolc órát és nyolc percet repült a Kijev–Odessza–Harkov–Lvov–Ivano-Frakovszk–Kijev útvonalon, közben tesztelték az orrba épített időjárási radart, a gép rendszerei jól vizsgáztak természetes jegesedési körülmények között, figyelték a vibrációt és a zajszintet mind a kabinban, mind a tehertérben.

Az átépített gép modern avionikával, műszerekkel<br>(fotók: Antonov)

Az prototípus igazolta az előzetesen kiírt teljesítményadatokat is, és az ukrán védelmi tárcának a fedélzeten lévő megfigyelői is igen elégedettek voltak a próbaúttal. Annak, hogy a gép eredetileg, netán most is, közös ukrán–orosz fejlesztésben készülne, nincs nyoma a közleményekben. Az Antonov gyári típusismertetője is csak annyit említ, hogy a Volga-Dnepr, az elsősorban Antonov-típusokat repülő cargo-légitársaság lenne a polgári kibocsátó, és ennek értelmében a típus promócióját is vállalná.

A próbarepülésről hírt adó orosz forrás viszont kiemeli, hogy az orosz partner nem vett részt a teszten, illetve a berepülés utóbbi szakaszában, és arra emlékeztet, hogy érvényes az az új orosz hadiipari fejlesztési doktrína, amelynek célja az import kiszorítása.

A sikeres teszt személyzete

Korábbi megállapodások szerint a négyhajtóműves, légcsavaros-gázturbinás, kitűnő rövid fel- és leszálló tulajdonságokkal rendelkező nagy katonai szállítógépből az oroszok hatvan példányt rendeltek volna, de a hírekből nem derül ki, hogy a megállapodás érvényes-e most is, az orosz–ukrán katonai konfliktus kiszélesedése után. 2006-ban az oroszok egyszer már kivonultak a programból, aztán megint megkötötték a szerződést, de tavaly tavasszal, még bőven a háborúskodás kitörése előtt megint feladni látszott Moszkva a programot; az ukránok bejelentették, hogy ha ez bekövetkezik, akkor egyedül viszik végbe a fejlesztést, és beindítják a sorozatgyártást is.

Tekintve azonban, hogy a most repült példány még mindig az egyetlen repülőképes An-70-es, gyanítható, hogy a fejlesztés továbbra is meglehetősen lassú lesz. Ez a másodiknak épült gép, az első légi balesetben még 1994-ben elpusztult. A második prototípust pedig az elmúlt években alaposan átépítették, és nincs hír arról, hogy legalább a földi statikus próbákat szolgáló következő példány elkészült volna.

Volt idő, amikor lehetséges közös európai szállítógépet láttak benne

Maga a konstrukció ígéretes: a most Európában szolgálatba álló A400-asnál tíz tonnával nagyobb a teherbírása, a fel- és leszállási úthossz mindössze 6-800 méter, ami persze csak kisebb terhelés mellett igaz, de burkolatlan pályán is. Az ára pedig jóval alacsonyabb lenne, az A400-as 145 millió eurójához képest csak 67, legalábbis ezt állítja a gyártó. Ugyanakkor a program még az ugyancsak hosszúra nyúlt európai teherszállítóéhoz képest is lassabban, keservesebben poroszkál előre, és mindamellett, hogy az ukránok a próbaút tálalásával jelzik, egyedül is végrehajtható, az oroszok kiszállásával még kevesebb pénz lesz rá és még nehezebben halad majd előre.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek