Átépítené a Meidling–Hütteldorf szakaszt Bécsben az ÖBB

iho/vasút   ·   2016.04.01. 08:45
400px_wien_meidling_hutteldorf

A császárváros Meidling és Hütteldorf állomásait összekötő szakasz hosszú évekig az egyetlen közvetlen kapcsolatot jelentette a Bécs–Linz és a Bécs–Hegyeshalom vonalak között, az új, földalatti Lainz-alagút 2012. decemberi megnyitásával azonban jelentősen veszett kelet-nyugati irányú teherforgalmi szerepéből. Ráadásul a tavaly decemberi menetrendváltással a Salzburg felől Budapest felé tartó nemzetközi vonatok is átkerültek az alagútba. Azóta már csak néhány elővárosi járat, például a csúcsidei Laa an der Thaya–Wien West vonatok, valamint a Hütteldorf és Hausfeldstrasse között napközben óránként, csúcsidőben félóránként közlekedő S80-as S-Bahn-járatok használják a Meidling és Hütteldorf közötti szakaszt.

A bécsi Meidling és Hütteldorf állomásokat összekötő vonal a következő évek során várhatóan újjáépül és két új megállót is kap majd (grafika: IRJ)

A távolsági járatok útvonalának áthelyezésével már elegendő szabad menetvonal áll rendelkezésre ahhoz, hogy az S80-as vonatok járatsűrűségét a többi S-Bahn-viszonylatéhoz hasonlóra emeljék, ráadásul az ÖBB-nek kész tervei vannak a vonal infrastruktúrájának javításához is. Jelenleg a forgalom Hütteldorf közelében mindössze egyetlen vágányra korlátozódik egy szakaszon, számos szintbeli útátjáróval. Meidling és Hütteldorf között csak egyetlen megálló található: Speising. A tervek alapján a Wien-folyó fölött új, kétvágányú híd ívelne át, a szintbeli kereszteződéseket pedig aluljárókkal váltanák ki. Átépülne Speising is, továbbá egy-egy új megállót hoznának létre a Hietzinger Hauptstrassén és a Stranzenbergbrückénél. Az elképzelések részletes kidolgozása már folyamatban van, a beruházás az ÖBB reményei szerint 2021-re el is készülhet – adja hírül az International Railway Journal.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső, idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek