Átvette utolsó Traxx mozdonyát az NS

iho   ·   2015.02.11. 08:45
400px_ns_traxx

A Nederlandse Spoorwegen (NS) az Utrechtben fellelhető holland vasútmúzeumban, ünnepélyes keretek között vehette át tizenkilencedik, F160 MS verziójú Traxx-mozdonyát február hatodikán. A járműveket a kudarcba fúlt nemzetközi Fyra-szolgáltatás nagysebességű V250-es motorvonatainak belföldi helyettesítésére szerezte be az NS – írja a Global Rail News.

Az E186 pályaszámcsoportba sorolt holland Traxxok négy áramnem alatt képesek üzemelni, így közlekedhetnek a Hollandiában általános másfél kilovoltos egyenáramú vonalakon, a huszonöt kilovoltos váltóárammal villamosított HSL Zuid nagysebességű pályán, sőt a szomszédos Belgium három kilovoltos egyenáramú hálózatán, és a tizenöt kilovoltos váltóáramot használó németországi vasútvonalakon is. Az NS azonban egyelőre nem tervezi a járművek nemzetközi bevetését.

Megérkezett az utolsó, tizenkilencedik Traxx is az NS-hez. A felvételen látható kilences gépet már hónapok óta használja Hollandia nemzeti vasútársasága<br>(fotó: Global Rail News)

Az NS az első Traxxot tavaly nyár végén vehette át. A villamos mozdonyokra a gyártó Bombardier feltelepíti a kettes szintű ETCS-t, valamint az ERTMS-t. Legnagyobb üzemi sebességük százhatvan kilométer per óra.

Az első villamos gépek már hónapok óta továbbítják az Amszterdam–Rotterdam és Amszterdam–Breda viszonylatú Intercity Direct-vonatokat. A teljes flotta üzembe állását követően, 2015 decemberétől az Eindhoven és Hága között közlekedő, felújított kocsikból álló ICR-vonatokat is átveszik majd a Traxxok – adja hírül az International Railway Journal.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Öreg Dácsiával a Jászságba

Harmati Marcell   ·   2025.05.17. 15:00

Még nincs programja június 7-ére? Szeret utazni, és fényképeket készíteni, esetleg felelevenítené a 80-as, 90-es évek mellékvonali utazásait? Az idei nyár első szombatján most megteheti mind a hármat egyszerre!

Vasút Nagyvasút

Két Vectront rendelt a CER Cargo Group

iho/vasút   ·   2025.05.17. 09:00

A Siemens-mozdonyok 2026 decemberében érkeznek, és várhatóan meghatározó szerepet játszanak majd a Duna-folyosón, valamint Kelet-Európa több országában zajló határokon átnyúló szállításokban.