Mentővel ütközött egy autóbusz Szolnokon

iho/közút   ·   2018.06.27. 18:16

Egy mentőautó és egy utasokat szállító autóbusz ütközött össze. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője az MTI-nek szerda este elmondta: a balesetben a mentőautó vezetője és a szállított beteg vesztette életét, az esetkocsiban tartózkodó mentőápoló és mentőtiszt pedig súlyosan megsérült. Állapotukat a helyszínen stabilizálták, majd mentőhelikopter szállította őket kórházba. A buszon húszan szenvedtek az első vizsgálat szerint könnyű sérülést, azonban mindenkit kórházba vittek további kivizsgálásra. Azt egyelőre nem tudni, hogy az esetkocsi használt-e megkülönböztető jelzést. A rendőrség teljes szélességében lezárta az érintett utat, a forgalmat a 4-es főút irányába terelik.

Egy mentőautó és egy menetrend szerinti autóbusz ütközött össze szerdán délután Szolnokon. A balesetben ketten meghaltak, húszan megsérültek (fotók: MTI/Mészáros János)

Korábban írtuk:

Egy autóbusszal ütközött össze egy gépkocsi Szolnokon, a Debreceni út és az Árnyas utca kereszteződésénél. A balesethez a megyeszékhely hivatásos tűzoltóit riasztották, akik a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett feszítővágó segítségével megkezdték a gépkocsiba beszorult emberek kiszabadítását. A helyszínen forgalomkorlátozásra kell számítani – számol be honlapján a Katasztrófavédelem.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek