Az első komoly beton-büntetés

iho/repülés   ·   2011.11.15. 08:33
ATR72_cim

Az American Eagle 900 ezer dollárt kell, hogy fizessen, amiért május 29-én a Chicago O’Hare repülőtéren több mint három órán át a gépbe zárva hagyta utasait vesztegelni a betonon. A légitársaság 45 perccel lépte túl a háromórás limitet, ráadásul tette ezt 15 járat összesen hatszáznyolc utasával.

Ha három órán túl marad a gép a betonon, az utasokat ki kell szállítani

A szállítási minisztérium részéről ez az első ilyen komoly retorzió, de a miniszter nyilatkozata szerint hamarosan jön a következő, amelyet a JetBlue Airways-re rónak majd ki, amiért az egyik A320-asuk valahol Connecticutban a rossz idő miatt kitérő reptérre kényszerült, és ott több mint száz utast hét órán keresztül(!) tartottak étlen-szomjan a gépben, ráadásul immár nem működő fedélzeti mellékhelyiségekkel. Ez utasonként 27 és félezer dollárjába kerül majd a légitársaságnak.

A beton-szabály szerint a 30 vagy annál több utast szállító repülőgépek három óránál hosszabban nem tarthatják az utasokat a gépen, ha annak nem sikerül valamilyen oknál fogva elindulnia, három óra elteltével lehetőséget kell adni az utasoknak, hogy kiszálljanak. A betonszabályt az utasok védelmében hoztuk és nagyon komolyan vesszük – mondta a tárcavezető, Ray LaHood, jelezve, továbbra is elvárják a légitársaságoktól, hogy gondosan tervezzenek, koordináljanak, annak érdekében, hogy az utasok ne legyenek hosszú időn keresztül a gépekbe zárva.

A következő büntetést a JetBlue kapja: hét órán át voltak az utasok bezárva az A320-asba

És a jelek szerint a betonszabály valóban működik. 2010 májusa és 2011 áprilisa között a hatóságok húsz olyan késést regisztráltak a nagyobb légitársaságoknál, amikor a gép három órán túl, de négy óránál kevesebb ideig vesztegelt a betonon. Egy évvel korábban ugyanebben az időszakban az ilyen esetek száma még 693 volt, sőt, 105 esetben a késés meghaladta a négy órát is.

A légitársaságok számára az is nyilvánvaló, miért éppen most jelentették be az American Eagle büntetését: a szállításai tárca világossá akarja tenni, hogy a hét vége felé a Hálaadás Napja körül várható hatalmas forgalomban sem hajlandó eltűrni az utasokkal való ilyetén bánásmódot.  Noha az amerikai légitársaságok szövetsége, az ATA felmérése szerint idén 37 ezerrel kevesebb utas várható a csúcsidőszakban, ez nem jelenti azt, hogy üresek lesznek a gépek: a légitársaságok ugyanis a fokozódó üzemi költségek, legfőképp az irgalmatlanul magas üzemanyagár miatt csökkentették a kapacitásukat, vagyis kevesebb utassal ugyanolyan zsúfolt járatokra kell számítani, mint az előző években, amikor több volt az utas, de több volt a felkínált ülésszám is.

Kapcsolódó hírek