Az Ikarus 200-asok kétszázezredik példányának ragyogása Hatvanban

Volánbusz/iho   ·   2024.06.09. 10:00
Retrónap_Hatvan_Volánbusz_

Újabb legendás járművek és győztes buszdekoráció az idei Volánbusz-retrónapon.

Egy, a közelmúltban felújított Ikarus 280-as csuklós busz, a Volánbusz nosztalgiaautóbusz-dekorációs pályázatának győztes grafikájával díszített, szintén újjávarázsolt Ikarus 397.05-ös, valamint rengeteg veterán jármű és különleges programok színesítették az idei Volánbusz-retrónapot Hatvanban. A Volánbusz az elmúlt évek nagy sikerű járműparádéi után immár harmadszor rendezte meg a múlt utáni sóvárgás napját.

Az Ikarus 200-as típuscsalád kétszázezredikként elkészült egyedét, egy 1993-ban a gyárból kigördült, 2020-as visszavonulását követően után most újra régi fényében ragyogó, csuklós Ikarus 280-ast több mint egy évig tartó munkával állították helyre a Volánbusz zalaegerszegi szakemberei. Megújultak a jármű fődarabjai és a karosszériaelemek, és modernizált formában visszakapta eredeti, 1993-as arculatát is. A rendezvényen Vadnai Zoltán, az Ikarus Rt. egykori igazgatója adta át jelképesen a felújított autóbuszt a Volánbusznak ugyanúgy, ahogyan tette ezt 1993-ban a Kisalföld Volánnál is. A 200-as típuscsalád nemcsak saját kategóriájában, hanem a világon is a legnagyobb példányszámban gyártott autóbusztípus: több mint háromévtized leforgása alatt kishíján negyedmillió hagyta el az Ikarus műhelyeitl. A múlt század ’70-es, ’80-as évtizedeiben a világon közlekedő csuklós buszok kétharmadát az Ikarus 280-asok tették ki. Sorozatgyártásuk 1973-ban kezdődött, és 2002-ig jelentős számban kerültek a Volánbusz flottájába is. A 200-as típuscsalád kétszázezredik példánya méltó emléket állít a magyar ipartörténelem műremekének, ezért a társaság különösen büszke arra, hogy felújíthatta és megőrizheti az utókor számára. Egy különleges emléktáblát is elhelyeztek a jármű belsejében, amelyet az Ikarus-gyáregységek elismert szakemberei dedikáltak.

A retrónap másik főszereplője egy Ikarus 397.05 típusú autóbusz volt, amelyet nemcsak felújítottak, de a Volánbusz nosztalgiaautóbusz-dekorációs pályázatának győztes grafikáját is megkapta különleges díszítésként. A hazai piacon úttörőnek számító, Scania alvázas 397-est 1992-ben kezdte értékesíteni az Ikarus. Ezek a 63 fős befogadóképességű, 12 méter hosszú autóbuszok átmenetet képeztek az emelt padlószintű és az emeletes járművek között; 1994- ben a típus Rába alvázon is bemutatkozott. A 370 lóerős MAN motorral szerelt, 397.05 jelű változatból a Volán-társaságok is vásároltak, ennek a sorozatnak az egyik megmaradt egyede az FES-775 rendszámú jármű, amely a Mátra Volánnál állt először forgalomba 1994-ben.

A Volánbusz nosztalgiaflottája mellett számtalan veterán jármű, a huszonnégy egykori megyei busztársaságnak emléket állító két pop-up kiállítás, sétabuszozás, tárlatvezetés és kerekasztal-beszélgetések várták az érdeklődőket a hatvani retrónapon. A Heves vármegyei városban összetartó és eredményes veteránautó-gyűjtő közösség működik. Egyik képviselőjük Horváth Richárd, a település polgármestere, az esemény visszatérő kiállítója, aki ezúttal a korábbiaknál is több, összesen huszonöt személygépkocsit vonultatott fel. Az érdeklődők különböző évjáratú veteránokat – köztük Ladát, Wartburgot, Volgát, Polski Fiatot és Trabantot – csodálhattak meg. A retrónap programkínálatát a Hatvani Rendőrkapitányság is színesítette, a múlt évhez hasonlóan baleset-megelőzési tanácsokkal és programokkal várták a látogatókat.

A rendezvényhez kapcsolódva a Mátra interrégió vonatokon egy idén harmincéves, hazai gyártású intercity-motorvonat közlekedett: a BVmot, becenevén Samu a magyar vasút egyedülálló járműsorozatainak egyike, a típusból mindössze hármat épített a Ganz 1994-ben.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek