Az irányítók kihívásai: HungaroControl-Thales fórum

iho   ·   2018.09.28. 16:15
cim

A HungaroControl adott otthont a Thales Users Group konferenciának szeptember 24-étől 26-áig. A nagy múltú rendezvény a légiközlekedési ipar kiemelkedően fontos nemzetközi fóruma, amelynek célja, hogy elősegítse a légiforgalmi szolgáltatók együttműködését. Mintegy száznegyven vendég és harminc szervezet osztotta meg tapasztalatait Budapesten az iparági kihívásokról, innovációs törekvésekről, illetve a digitális transzformációról.

A légiforgalmi szolgáltatókat a technológiai változások, az utazási szokások változása, a generációs különbségek folyamatos kihívások elé állítják. Az előrejelzések szerint 2030-ra csak az Európa felett közlekedő repülőjáratok száma elérheti a 16,9 milliót. 2017-ben ez a szám 10,6 millió volt. A léginavigációs rendszereknek ezzel a rohamos forgalmi növekedéssel, e repülésbiztonsági és kapacitásbeli kihívásokkal kell lépést tartaniuk – idézi a Hungarocontrol közleménye a nemzetközi fórumon elhangzottakat.

„A kihívásokra a folyamatos innováció a megoldás. Ezért a repülésbiztonság fejlesztésére, a forgalommenedzsment hatékonyságának növelésére, a repülőjáratok árának csökkentésére és a környezetbarát eljárások fejlesztésére törekvő kezdeményezésekben igyekszünk folyamatosan Európa élmezőnyében maradni” – fogalmazott a konferencia nyitóelőadásában Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója.

A vezérigazgató ismertette a HungaroControl elmúlt években elért eredményeit. A Searidge Technologies partnerségével megvalósított világraszóló innováció, a remote tower a március közepén megrendezett madridi World Air Traffic Control világkiállításon elnyerte a Jane’s repülési és haditechnikai szaklap légiforgalmi irányítás szekció futópálya kategóriájának nagydíját. A HungaroControl a sorozatban ötször a világ legjobb címét elnyerő szingapúri Changi repülőtér fejlesztéséhez is hozzájárulhat.

A HUFRA révén pedig a HungaroControl Európában elsőként, 2015. február 5-étől törölte el a teljes magyar légtérben a légi útvonalhálózatot és vezette be a repülőgépek korlátozások nélküli szabad légtérhasználatát. A HUFRA jelentős gazdasági és környezetvédelmi eredményeket ért el azóta: a hazánk felett átrepülő járatok útvonala 4,5 millió kilométerrel csökkent, és a három év alatt 48 millió kilogrammal kevesebb szén-dioxid került a levegőbe. A Dubai Airport Show-n idén májusban Innovációs díjat vehetett át a magyar légiforgalmi szolgálat ezért a fejlesztésért.

„Céljaink között szerepel, hogy 2019 végére egy, a Fekete-tengertől egészen a cseh határig húzódó, mintegy 1000 kilométer kiterjedésű free route légteret hozzunk létre az érintett országok összefogásával” – közölte Szepessy Kornél.

A konferencián kiemelt szerepet kaptak a drónokkal kapcsolatos fejlesztések, és a drónok forgalmi menedzsmentjét ellátó úgynevezett UTM rendszer. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a drónok hatékony, biztonságos, flexibilis, tervezhető, költséghatékony, valamint felhasználóbarát alkalmazásához elengedhetetlen a megfelelő szabályozási, szabványosítási környezet és forgalmi menedzsment. A témában a HungaroControl szakmai napot rendez novemberben.

Fontos iparági törekvés a léginaviációs rendszerek tovább fejlesztése mesterséges intelligencia és öntanuló technológiák segítségével.

A légiforgalmi szolgáltatók számára elsőrendű fontosságú az irányítói produktivitást növelő és rugalmasabb kapacitás-menedzsmentet lehetővé tevő megoldások gyors bevezetése, a kiberbiztonság állandó szem előtt tartásával, olvasható a nemzetközi fórumról szóló HungaroControl-közleményben.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek