Az ultra low-cost egyesül az ultra prémiummal...

iho   ·   2017.07.09. 16:15
emfly_cim
Elég sok jele volt már eddig is annak, hogy a mai légiközlekedés legtávolabbi üzleti modelljei hogyan közelednek egymáshoz, a nagy hagyományos légitársaságok diszkontmodellben működő leányvállalatokban „intézik” rövidebb és közepes vonalhálózatuk fenntartását, illetve akár egy-egy járaton, egy-egy gépen belül is megjelenik a kétféle utaskiszolgálás. Nos, a jelek szerint megtörténik ez a folyamat a globális légitársaságok világában is. Akár hamarabb, akár másfél éven belül, de egyesülni fog az LCC flydubai és az Emirates, adja hírül többek közt az Airways Magazin.

Az elemző cikk jelzi, az első hallásra meglepő egyesülésnek megvannak a maga logikus alapjai. Mindkét társaság valójában, közvetlenül vagy közvetve, állami tulajdon, az Emirátusok kormányának vállalata, és jelenleg mindkettő bázisa a Dubai International, a világ jelenleg harmadik legnagyobb forgalmú repülőtere (2016-ban 83,7 millió utassal). És a két cég  természetesen már most is sok szállal kötődik egymáshoz egy külön kétoldalú szerződés keretében, de a mélyebb integráció feltehetően komoly előnyökkel járna.

Az Emirates nagy kapacitású és nagy hatótávolságú gépeihez képest...

Az Emirates, mint ismert, két szélestörzsű típussal repül, a Boeing 777-essel és az Airbus óriásával, az A380-assal. A flydubai flottája kizárólag keskenytörzsű 737-800-asokból áll, azonban már ennek a társaságnak a vonalain is megjelent nemrég a business class.

A flydubai a Közel-Kelet, Afrika, Ázsia és Európa kilencvenöt célállomására repül, rengeteg olyan helyre, ahová az Emirates jóval nagyobb és sokkal nagyobb hatótávolságra szánt és nagyobb kapacitású gépei nemigen közlekedhetnek gazdaságosan, különösen, mióta kivezette a flottájából az A330-asokat. A legkomolyabb ellenfele a közép-ázsiai és közel-keleti piacokon az Emiratesnek a Turkish, amely a maga keskenytörzsű gépeivel erősen terjeszkedik ezeken a vonalakon.

Egy másik elemzés olyan vonalakat emel ki a flydubai hálózatából, amelyeket a kisebb társaság most sikeresen repül, de fontosak az Emirates számára is, például a Dubaj–Katmandu, amit az Emirates egyáltalán nem repül, vagy a Dubaj–Bangkok, amit az Emirates A380-asokkal, a flydubai 737-esekkel teljesít, feltehetően az utóbbi járatai működnek gazdaságosabban.

...a flydubai keskenytörzsű flottája jól szolgálná a rövdebb és kevésbé zsúfolt vonalakat

A kisebb cég sikeresen működne akár a Kelet-Afrikától Dél-Ázsiáig terjedő fontos terület forgalmát lefedő, akár a Dubajból induló interkontinentális Emirates-járatoknak ráhordó szerepkörben. Mindeközben az is jele lehet a koncepcióváltásnak, hogy egyre húzódik az Emirates döntése arról, vesz-e olyan kisebb keskenytörzsűeket, amelyeket „rászabadíthatna” erre a fontos piaci szegmensre.

A flydubai jelenleg code-share megállapodásokkal kötődik az Emirates-hez, és a Dubai International második terminálján dolgozik, amelynek nincs közvetlen kapcsolata az Emirates által használt terminálokkal, de már ismert tervek szerint a diszkont társaság átköltözne az egyes terminálra, ahonnan viszont a más társaságokat a kettesre helyzenék át, innentől kezdve a flydubai és az Emirates járatait „egy fedél alatt” lehetne fogadni és indítani.

Átrendeződés a Dubaj nemzetközi repülőtéren?

Mindez egyébként egyben azt jelentené, hogy nem lesz annyira sürgős az új dubaji repülőtér teljes kiépítése és használatba vétele, el lehet halasztani az Emirates számára hatalmas költségekkel és rengeteg bonyodalommal járó költözést az Al Maktoum International, vagyis a Dubai World Central termináljaira, oda inkább megintcsak a külföldi légitársaságokat lehetne átirányítani, az Emirates–flydubai páros pedig 2026–2030-ig maradhatna a jelenleg használt légikikötőjében.

Tim Clark Emirates-főnök egyik legutóbbi nyilatkozatában határozottan megerősítette a terv létezéséről szóló korábbi híreket. Az indok végtelenül egyszerűen hangzik: „Bizonyos dolgokat jobban csinálhatunk együtt, mint külön”.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek