B-17-es baleset: motorhiba lehetett az ok

iho   ·   2019.10.03. 12:00
cim

Valószínűleg motorhiba vezetett a második világháborús bombázó katasztrófájához az Egyesült Államokban, a Connecticut állambeli Hartford közelében, a Bradley International repülőtéren. Az eddig a szemtanúk sajtóban megjelent nyilatkozataiból az vehető ki, hogy a hiba már a 06-os pályáról történt felszállás közben jelentkezhetett, mert a gép nagyon nehezen emelkedett, nem is volt képes magasabbra jutni, mint 800 láb, vagyis kevesebb, mint 250 méter.

A gép jobbfordulót hajtott végre, majd mindössze öt perccel felszállás után a személyzete a négyes, vagyis az egyik külső motor hibáját jelentette, és engedélyt kért visszatérni a hatos pályára, hogy ez miért nem sikerült, azt nyilván a vizsgálat kell, hogy eldöntse majd: a B-17-es a küszöb előtt körülbelül 300 méterrel, a reptér jégtelenítő állomásánál csapódott be.

(fotó: NTSB, Twitter)

A gépen tíz utas és háromfőnyi személyzet volt, közülük hét halt meg, de a többiek is súlyos égési sérüléseket szenvedtek, három ember a földön lévők közül is megsérült. A zuhanást azonnal heves tűz követte, a hatóságok képviselője szerint az áldozatokat is nehéz volt azonosítani.

A gép üzemeltetője a Massachusetts államban bejegyzett Collings Alapítvány, egyike azoknak az amerikai non-profit szervezeteknek, alapítványoknak, amelyek oldtimereket, köztük kifejezetten második világháborús relikviáknak számító harci gépeket tartanak repülőképes állapotban, és az igen erős amerikai hagyományőrző tradíciók jegyében mutatják be őket repülőnapokon, találkozókon. A nagyközönség pedig rendszerint nagy szeretettel üdvözli az öreg légcsavarosok fellépéseit, amelyeket rendszerint némi hozzájárulás fejében a levegőben is kipróbálhatnak. A most lezuhant B-17-esen kívül a típusból kilenc repülőképes példány létezik, további kb. negyven különböző múzeumokban, privát kollekciók részeként látható.

A Collings honlapja jelenleg nem elérhető, de más forrásokból látható, hogy van egy másik négymotoros világháborús bombázója is, egy B-24-es, egy kétmotoros B-25-ös, illetve, ami a ritkaságok közé tartozik, egy kétüléses P-51-es Mustang vadászgép még hagyományos kabintetővel. Sőt, az alapítvány repültet egy a vietnámi háború korszakából származó A-1 Skyraidert is.

(fotók: Collings Aviation, Facebook)

A B-17-es a G-változatot képviselte, a 13 ezer legyártott repülő erőd egyikeként már a háború utolsó szakaszában készült el a Douglas kaliforniai gyárában, a harci cselekményekben nem vett részt, szállítási feladatokat kapott illetve egyike volt azoknak a gépeknek, amelyek segítségével a kísérleti atomrobbantások hatásait vizsgálták. Miután a légierő leselejtezte, működött tűzoltó szerepkörben is, majd amikor az alapítvány restaurálta, egy másik, a háborúban 140 bevetést teljesített de aztán szétbontott B-17, a „Nine-O-Nine” festését és jelzését kapta és N93012 lajstromjellel repült. A Collings Alapítvány restaurálta géppel 1987-ben volt már incidens, leszállás közben erős keresztszél sodorta le a pályáról, de ez a baleset nem járt áldozatokkal, és a gép is javítható maradt, az elmúlt 32 évben különösebb gond nélkül repült.

Az igen koros, de jó állapotban tartott gépek üzemeltetése világszerte komoly mozgalommá nőtte ki magát, annak ellenére, hogy természetesen a repülőképesség fenntartása nagyon sok pénzt és munkát igényel. De megfelelő restaurálás, majd karbantartás, az üzemeltetők és a repülőszemélyzet szakértelme mellett a repülésük nem jelent önmagában az életkor miatt plusz kockázatot.

Ezzel együtt természetesen ilyen gépekkel is előfordulnak súlyos balesetek, mint például a svájci Ju-52-es 2018-ban bekövetkezett katasztrófája az Alpok csúcsai között, amelynek egyik faktora feltehetően szintén motorhiba lehetett. Nem sokkal azután döntött úgy a Lufthansa, hogy a maga ikonikus hárommotorosa, a D-AQUI sem repül többé, hanem múzeumba kerül. Dél-Afrikában újították fel azt a Convair 340-es kétmotoros utasszállítót, amely szintén tavaly zuhant le motorhibát követően Pretoria közelében.

Szomorú, de így van: egy-egy ilyen veszteség a megmaradt öreg madarakat még értékesebbé teszi.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.