Földnek ütközött a Tante Ju - motorhiba?

iho   ·   2018.08.05. 16:00
cim

Újabb frissítés:

Ezt a fotót a Facebookon Andrew Toth közvetítésével kapta szerkesztőségünk, a kép ismereteink szerint másodpercekkel a zuhanás előtt készült, és az látható rajta, hogy a gép egyik csillagmotorja füstöl.

Délutáni jelentés:

Nem ütközött sem kábelnek, sem más repülőgépnek a Ju-52-es, nem érte semmiféle külső behatás a lezuhanása előtt – hangzott el a cikkünk megjelenésekor tartott sajtóértekezleten. A gép közel függőlegesen és nagy sebességgel csapódott a földnek, előtte nem vesztette el semmiféle alkatrészét, de magának a zuhanásnak a lefolyását és okait a vizsgálat kell, hogy kiderítse, jelezte a svájci légügyi hatóság képviselője. A kapitány és a másodpilóta is a svájci légierőnél szolgált illetve a Swissnél repült, a típuson 900 illetve 250 órát teljesítettek.

Korábban írtuk:

Ismét súlyos oldtimer katasztrófa, a dél-afrikai Convair és a texasi C-47-es balesete után ezalkalommal Európában: eddig nem tisztázott körülmények között földnek ütközött a híres német szállítógép, a hárommotoros Ju-52-es üzemeltetésére specializálódott svájci Ju-Air egyik gépe, a rajta lévő tizenhét utas és a háromfőnyi személyzet életét vesztette. A baleset helyszínét először helikopterekkel érték el, de nem találtak túlélőket.

A gép a régebbi festéssel, a Ju-Air fotóján

A cég hétvégeken rendszeres repülőjáratokat indít a bázisáról, egy ilyen, az Alpok 3-4000 méter magas csúcsai közötti, Dübendorf-Luzern-Dübendorf-repülés során, visszatérőben következett be a katasztrófa, Dübendorftól hetven kilométerre délkeletre. A földnek ütközött gép, a HB-HOT roncsa a Piz Segnas hegytől nem messze, 2500 méter körüli magasságon fekszik. A környéken erős szél fújt, 25 csomós lökésekkel.

A baleset lehetséges okairól egyelőre nem beszéltek hivatalosan, de az Aviation Herald repülésbiztonsági oldal egy újonnan épült sífelvonó kábelét is megjelölte, amely a roncsoktól nem messze és a Luzern felőli repülési irányban fekszik, némiképp sugallmazva, hogy esetleg a kábelnek is lehetett köze a balesethez. A kábelről NOTAM-ot is kiadtak, de a hozzászólók egyike, az érintett kábel egyik építője azt is megírta, hogy a katasztrófához a kábelnek nem lehetett köze, sőt, ő látta a gépet repülni, magasan az új kábel felett.

A Google Earth műholdképe, a bázis a Zürich környéki Dübendorf, a baleset hetven kilométerre délnyugatra történt

Egy másik érdekes momentum, amit a helyszín ismerői emlegetnek, a Martinsloch, egy különös képződmény, egy nagy, 17-19 méteres  lyuk a sziklafalban, ami komoly turistalátványosságnak számít, de repülőgépről csak akkor látható, ha a gép azonos magasságban van vele. Ez elég kevés biztonsági tartalékot jelent a lejtők fölött, ha a szerkezet esetleg az errefelé nem szokatlan erős le- vagy feláramlásba, turbulenciába kerül. A helyszínen készült fotók nem mutatnak elhúzódó roncsmezőt, úgy tűnik, mintha a gép nagy erővel és közel függőlegesen csapódott volna a talajba, esetleg átesés után.

A fotó a mentőhelikopterek egyikéből készült, nincs kiterjedt roncsmező

Az egyébként világszerte ismert, közkedvelt, roppant megbízható típusról és üzemeltetőiről tavaly akkor írtunk, amikor a Ju-Air egy másik gépe, a HB-HOP tavaly februárban filmforgatásra érkezett Budaörsre, alaposan átfestve, mint Luftwaffe-gép. Mint akkor is megírtuk, az eredeti konstrukció még egy motorral született 1930-ban, de a Junkresnél hamarosan áttértek a három, kilenchengeres BMW-motorral épülő (3m) változatra. Csaknem ötezer épült belőlük, közülük hetven körüli volt a háború alatt Magyarországon összeszerelt gép. A honvédség szállító századainak és a MALERT-nak is alaptípusa volt, legemlékezetesebb repülése során Bánhidi Antal az ostromlott Budapesten, a lóversenypályán szállt le vele, hogy utánpótlást hozzon és sebesülteket menekítsen ki a bekerített városból.

A megmaradt példányok közül egy Dél-Afrikában és egy Amerikában repül, egyet üzemeltet (a híres D-AQUI-t) a Lufthansa. A legtovább a svájci légierőben tartották őket üzemben, 1981-ben közadakozásból mentettek meg példányokat, a Ju-Air ezek mellé talált még kettőt, de ugyancsak kettőt már kisoroltak a flottából. A HB-HOT egyébként egyike volt a cég spanyol építésű CASA Ju-52-eseinek.

A Ju-Air felvétele: az egyik gép azóta kiállítási tárgy, a HB-HOT járt szerencsétlenül

A Ju-Air gépei a sétarepüléseken túl visszatérő szereplői az oldtimer-találkozóknak, repülőnapoknak.  Volt, hogy a Stuttgart közelében lévő Hahnweide repülőteréről felszállva mind a hat akkor repülőképes európai Tante felszállt és kötelékezett a füves pálya fölött.

A Ju-Air ideiglenesen felfüggesztette a repüléseit, de jelezte, a korábban megváltott jegyek a hétvégi járatokra továbbra is  érvényesek.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek